1. RÉSZ

– Kétszázezer pesót fizetek neked, ha holnap visszajössz ebbe a házba, és a vőlegényemnek tetteted magad apám végrendeletének felolvasása közben.

Mateo Salgado azt hitte, félrehallott.

Négy éve dolgozott kézbesítőként Querétaróban, és hozzászokott az idegen vásárlókhoz, de ehhez foghatóhoz még soha. Előtte egy harmincas éveiben járó nő állt, feketébe öltözve, sápadt arccal és sötét karikák a szeme alatt, amelyeket semmilyen smink sem tudott elrejteni.

– Ez valami vicc?

– Bárcsak – felelte a lány.

Valeria Cárdenasnak hívták. Édesapja, Ernesto, egy több száz alkalmazottat foglalkoztató ipari berendezéseket gyártó gyár tulajdonosa, egy héttel korábban szívrohamban hunyt el.

Vagy legalábbis mindenki ezt gondolta.

Valeria egy fehér borítékot nyújtott át.

– A családom nem tudja, hogy ki vagy. Pontosan erre van szükségem.

Mateo nem fogadta el azonnal a pénzt. Havonta tizennyolcezer és huszonkétezer peso között keresett, egy kis lakást bérelt El Marqués közelében, és még mindig fizette anyja autóhitelét; anyja San Juan del Ríóban élt. Kétszázezer peso fél évet megváltoztathatott az életéből.

– Miért pont én?

Valeria benézett a hatalmas Juriquilla-rezidenciába.

– Mert holnap valaki megpróbál majd megvenni.

Mateo idegesen felnevetett.

– És mit tegyek, ha megpróbálják?

—Elfogad.

Ez elhallgattatta.

Valéria lehalkította a hangját.

– Apám három héttel a halála előtt azt mondta nekem: „Ha elmegyek, ne abban bízz, aki a leghangosabban sír. Majd meglátod, ki kezdi el először a pénzt számolni.” Utána még valamit mondani akart, de nem volt rá lehetősége.

A temetés óta mindenki megérkezett: Alicia, Ernesto második felesége; Gerardo, az öccse; több unokatestvére és mindenekelőtt Pablo, Ernesto unokaöccse és a cég pénzügyi igazgatója.

Először mindenki sírt.

Aztán elkezdték átnézni a fiókokat.

Két nappal korábban Valeria felfedezte, hogy több szerződés másolata hiányzik az apja irodájából. Azt is hallotta, hogy egy férfi telefonál a garázs közelében.

– A lényeg az, hogy tudjuk, mit hagyott az öreg Valeriára.

Amikor kinyitotta az ajtót, senki sem volt ott.

Ezért volt szükségem valakire, aki teljesen kívül esik a családon.

Mateo egyetértett.

Másnap egy szürke öltönyben érkezett, amit Valeria küldött a lakására. Mielőtt bement volna, Valeria elmesélte a történetüket: hat hónapnyi randevú, egy véletlen találkozás egy kávézóban, és egy titokban tartott eljegyzés, mert Ernesto helytelenítette a lánya összes barátját.

Délután kettőkor kezdődött a felolvasás.

A közjegyző közvetlen volt.

Valeria megtartotta a vállalat többségi részesedését.

A Juriquilla-rezidencia is.

A befektetések, a földterületek és a fő számlák Valeriának vannak.

Alicia öt éven át kapott egy lakást és havi nyugdíjat.

Gerardo pénzt és egy kis, ellenőrizetlen részesedést kapott.

Pablo csak egy antik órát és egy gyűjteménynyi érmét kapott, amit Ernestóval gyűjtött össze gyerekkorában.

– Ernesto úr írásban hagyta, hogy Pablo megérti az okát – mondta a közjegyző.

Pablo elmosolyodott.

– A nagybátyám mindig titokzatos volt.

De Mateo észrevette, hogy remegnek az ujjai, miközben megigazította a szemüvegét.

A felolvasás után mindenki diszkréten megkérdezte, hogy ki Mateo, mennyit keres, milyen családból származik, és mióta ismeri Valeriát.

Alicia meg sem próbálta leplezni.

Tetőtől talpig végigmérte, mintha az árát számolgatná.

Mateo hét óra körül hagyta el a házat.

Valeria kikísérte az ajtóig.

– Még mindig azt hiszed, hogy túlzok?

— Egy kicsit kevesebb.

– Fel fognak hívni.

– Ennyire biztos vagy benne?

-Teljesen.

Másnap reggel, miközben Mateo egy pékségben vette fel a rendelést, hívást kapott egy blokkolt számról.

– Ma délután egy órakor. Café Mirador, második emelet. Gyere egyedül.

A hívás véget ért.

Egy órakor Mateo egy csésze kávé előtt ülve találta Gerardót.

Egy vastag boríték volt az asztalon.

– Tudom, hogy kézbesítő vagy – mondta a férfi. – Nem érdekel, hogy átverted az unokahúgomat. Itt 150 000 peso van. Tűnj el az életéből!

Mateo emlékezett Valeria utasításaira.

Elvette a borítékot.

-Rendben van.

Gerardo elégedetten mosolygott.

– Tudtam, hogy értelmes leszel.

Mateo is elmosolyodott.

Amit Gerardo nem tudott, az az volt, hogy a táskában lévő telefon már az érkezése előtt rögzítette az egész beszélgetést.

És amikor Mateo kiment a kávézóból, újabb üzenetet kapott.

Nem Valeriáé volt.

Egyszerűen így szólt:

„Gerardo nagyon keveset ajánlott neked. Négyszer annyit tudok adni.”

Mateo mozdulatlanul állt a járda közepén.

Valaki pontosan tudta, mi történt.

És ami ezután történt, hihetetlennek tűnt.

2. RÉSZ

Ugyanazon az estén Mateo átadta Valeriának a felvételt és Gerardo borítékját.

Nem tűnt meglepettnek.

„A nagybátyám a tanácsadóm akar lenni, és rajtam keresztül irányítani a céget. Ambiciózus, de nem hiszem, hogy ő az a fajta ember, aki régen megijesztette apámat.”

–Most vette meg a vőlegényedet.

– Gerardo már harminc éve ilyen. Apa sosem félt tőle.

Két nappal később Alicia megjelent.

Egyedül találta Mateót a kertben.

– Tudok Gerardóról – mondta nyugodtan. – Nem akarom, hogy elhagyd Valeriát. Azt akarom, hogy maradj.

Átadott neki egy mappát.

– Győzd meg, hogy aláírja ezt, és hatszázezer pesót kapsz.

A dokumentumok ideiglenes vagyonkezelési megállapodásnak tűntek.

Másnap Valeria elvitte őket Leonardo Ruizhoz, apja megbízható ügyvédjéhez.

Majdnem egy órába telt, mire ellenőrizte őket.

– Ha aláírja a szerződést, Alicia a részvényei jelentős részével szavazhat. Más partnerekkel együtt blokkolhatja a vállalat döntéseit.