A rendőrök elvitték Pablót.
Később kiderült, hogy Óscar úgy döntött, együttműködik, amikor a nyomozók megmutatták neki a jármű helyszínelő jelentését. Beismerte, hogy Pablo utasítására elvágta a tömlőt, és üzeneteket, átutalási adatokat és egyéb bizonyítékokat adott át.
Az ellenőrzés a többit elvégezte.
A fikciós cégek olyan számlákhoz vezettek, amelyeket Pablóhoz közel álló emberek irányítottak.
Ernesto szinte mindent felfedezett, mielőtt meghalt.
Egyszerűen nem volt elég ideje bejelenteni.
Gerardo ülve maradt, miután mindenki más elment.
Végül odalépett Mateóhoz.
– Megpróbáltam fizetni neked, hogy elhagyd őt.
-Igen.
– És te voltál az egyetlen, aki nem hagyta el őt.
Mateo elővette a százötvenezer pesót tartalmazó borítékot, és maga elé tette.
– Íme, teljes.
Gerardo nem tudott a szemébe nézni.
-Bocsáss meg.
Máté nem válaszolt.
Nem neki kellett volna megbocsátania.
Alicia is megértette az üzenetet.
Soha többé nem beszélt meghatalmazásokról vagy részvények feletti ellenőrzésről. Valeria tiszteletben tartotta, amit az apja ráhagyott: a lakást és a megállapodott havi törlesztőrészleteket.
Egy héttel később a részvényesi gyűlés megerősítette Valeriát az igazgatóság elnökeként és a többségi részesedés birtokosaként.
Azon a napon, amikor minden véget ért, Mateo visszatért a rezidenciára.
Ezúttal nem voltak rendőrök.
Nem voltak jelen családtagok.
Nem voltak rejtett felvételek.
Valeria az apja irodájában volt.
Volt egy másik boríték az asztalon.
– Hárommillió – mondta. – A tiéd.
Mateo még csak ki sem nyitotta.
-Nem.
– Majdnem megöltek, mert segítettél nekem.
– Kétszázezerért bérelt fel, hogy színleljek a végrendelet felolvasása alatt. Ez volt a megállapodás.
– Három hétig dolgoztál.
– A többi már nem munka volt.
Valéria némán nézett rá.
Mateo a borítékra mutatott.
– Nem akarlak megvádolni azért, mert féltél, hogy valami történhet veled.
Lesütötte a szemét.
Mateo a kétszázezer pesójának egy részét arra használta fel, hogy kifizesse anyja autóját. Gerardo pénzét visszakapta. Az Óscar által átadott háromszázezer pesót az ügyészség őrizetében tartották.
– Szóval még mindig ugyanabban a csónakban evezünk – mondta Valeria.
-Nem.
— Mi változott?
Mateo halványan elmosolyodott.
– Most már tudod, hogy mennyibe kerül az egyes családtagoknak.
Elhagyta a házat.
Négy nappal később, egy szombat reggel, valaki kopogott a kis lakása ajtaján.
Máté nyitotta ki.
Valeria farmerben, tornacipőben és egy egyszerű kabátban volt ott.
– Mit csinálsz itt?
– Szükségem van egy szolgáltatásra.
– Ma nem dolgozom.
-Tökéletes.
-Így?
Valéria mély levegőt vett.
– Hívj meg ki.
Mateo néhány másodpercig figyelte.
— Mennyit fizetsz?
-Semmi.
Nevetni kezdett.
—Rossz üzlet.
– Elutasíthatod.
-Nem hiszem.
Szerződés nélkül kezdtek el kimozdulni.
Egy héttel az eredetileg kitűzött házassági dátum előtt elmentek a polgári anyakönyvi hivatalba, és visszavonták a kérelmet.
A dolgozó megkérdezte tőlük, hogy végeztek-e.
Valéria elmosolyodott.
– Épp ellenkezőleg. Az első alkalom hazugság volt. Ezért akarjuk újrakezdeni.
Mateo még néhány hónapig kézbesítőként dolgozott.
Valeria állást ajánlott neki a cégnél, de ő visszautasította.
„Nem akarok egy gyártulajdonos férje lenni. Valami sajátot akarok építeni.”
Megtakarításaiból és egy kisebb kölcsönből megvette első teherautóját.
Aztán vett egy másikat.
Hat hónappal később hivatalosan is bejegyeztette saját logisztikai cégét.
Az előnye ugyanaz maradt, mint mindig: jobban értette az útvonalakat, mint a térképeket.
Valeria soha többé nem ajánlott neki pénzt.
És talán ezért volt ő az első férfi, akivel kapcsolatban abbahagyta azon tűnődni, hogy a nőt vagy az örökséget szereti-e.
A Pablo elleni tárgyalás hónapokig tartott.
Oszkár tanúskodott ellene.
Az ellopott szerződések végül egy, a volt pénzügyi igazgatóhoz köthető raktárban rejtve kerültek elő.
A nyomozás megerősítette a több millió dolláros sikkasztást és a Valeria elleni kísérletet.
Gerardo abbahagyta az ivást, és egy nap bocsánatot kért az unokahúgától.
Alicia távolságtartó, de civilizált kapcsolatot tartott fenn.
A hatalmas ház Juriquillában soha többé nem volt annyira tele, mint az alatt a két hét alatt.
Egy évvel később Mateo vacsora után bevitte Valeriát a konyhába.
Nincsenek kamerák.
Család nélkül.
Kutatók nélkül.
Elővett egy kis dobozt.
– Amikor legutóbb a házasságról beszéltünk, háromszázezer pesót fizettek nekem a kérelmem benyújtásáért.
Valéria hangosan felnevetett.
– Nem éppen a legromantikusabb módja a kezdésnek.
– Ezúttal senki sem fizetett nekem.
Kinyitotta a dobozt.
– És ez a gyűrű a számlámról jött.
Valeria sírva fakadt, mielőtt befejezhette volna a kérdést.
Hetekkel az esküvő előtt kinyitotta apja széfjét.
Bent tartotta a régi fehér borítékot, amivel az első este felbérelte Mateót.
Bevitte a konyhába.
-Emlékszel még?
— Lehetetlen elfelejteni.
– Azt hittem, azért bérellek fel, hogy kiderítsd, kinek kell a pénzem.
Máté megrázta a fejét.
– Nem. Azt akartad kideríteni, hogy ki árulhat el.
– Többet is találtam.
-Valóban.
Valéria megfogta a kezét.
– De találtam valamit, amit apám soha nem hagyhatott rám végrendeletben.
-Hogy?
– Valaki, aki azt akarta, hogy életben maradjak, pedig cserébe semmit sem kapott.
Mateo néhány másodpercig nézte.
– Először is, pénzt akartam.
– Tudom.
– Aztán már nem érdekelt.
Valéria elmosolyodott.
-Amikor?
Mateo arra az estére gondolt az irodában, amikor meghallotta, hogy valaki újabb balesetet tervez.
– Jóval azelőtt, hogy abbahagytuk volna a színlelést a családod előtt.
A nő megölelte.
És apja halála óta most először értette meg teljesen az utolsó figyelmeztetését.
