–Nem tudom csak bocsánatkéréssel helyrehozni. De abbahagyhatom. Ha újra félni fogok, beszélni fogok róla. Nem fogom az ő hibájává tenni.

Miklós leült vele szemben.

–Én is szeretnék mondani valamit, ha fáj valami, mielőtt dühösen elmegyek.

Egy ideig még ott maradtak, hallgatva az állatok énekét a farmon.

– Hiányzik neki az anyám – mondta Elena.

-És te?

Állta a tekintetét.

– Többet, mint amennyit szívesen bevallanám.

Miklós alig mosolygott.

– Hiányzott, amíg ellentmondott nekem.

Másnap visszatért Los Saucesbe. Mercedes könnyes szemmel üdvözölte. Elena felszolgálta a kávét, amit a szakács segítségével készített el.

Túl erős volt.

– Nagyon jó – mondta Miklós.

– Megígértük egymásnak, hogy elmondjuk az igazat – felelte a lány.

Mindhárman nevettek.

A bizalom aznap reggel nem állt helyre teljesen. Nicolás napokig gondosan megválogatta a szavait. Elena megtanulta, hogy hagyja befejezni, mielőtt válaszol, és kérdezzen, ha nem ért egy döntést. Juliánnal is beszélt: látnia kellett, hogyan működik a farm, nem pedig a látogatásra elkészített jelentéseket. Elkezdte átbeszélni a béreket és a készleteket az anyjával.

Utána elmentek nagyapa házához. A konyhakereten apró vonalak maradtak, amelyek Ernesto gyermekkori magasságát jelezték. Nicolás is hozzáadta a sajátjait, amikor visszaszerezte az ingatlant.

Elena végighúzta az ujjait a jeleken.

Megmutatta neki, hová fogja tenni az ablakot. A nő kiszámolta, hány téglára leszedtek, és azt javasolta, hogy használják fel a Los Sauces-i kerítésből leszedett oszlopokat, használt anyagként fizetve értük.

Nicholas egy gerendába faragott kukoricacsutkát talált.

– Így jelölte meg a nagyapám, amit épített.

Elena ránézett arra a táblára, ami szintén ott volt a padon az anyja előszobájában. Most először értette meg, hogy a Herrera család tagjainak mennyien maradtak egy olyan haciendában, ahová évekig nem engedték be őket.

Miközben a házat rendezgették, címek és vezetéknevek nélkül beszéltek. Megtanulták Elenának és Nicolásnak hívni egymást.

Aztán érkezett egy levél Guadalajarából, amelyben 10 napot adott neki, hogy elfogadja a fővárosi állást.

Nicholas kerülte a témát, amíg a lány közvetlenül meg nem kérdezte.

– Azt akarod, hogy elmenjek?

– Nem. De nem akarok egy újabb férfivá válni, aki helyetted dönt.

Elena hallgatott.

– Azt mondtad, milyen nehéz volt munkát szerezni – folytatta. – Ha maradsz, az biztosan azért van, mert így akarsz. Ha elmész, meg kell találnunk a módját, hogy továbbra is találkozhassunk.

Megfogta a kezét.

– Köszönöm, hogy azt mondtad, nem akarod, hogy elmenjek. Ezt nekem is tudnom kellett.

Mercedes aznap este számításokat végzett. A nő hallgatott a kételyeire anélkül, hogy megoldást kínált volna.

„Engedelmeskedtem az apámnak, a bátyámnak és a botránytól való félelmemnek” – mondta végül. „Örökké nyomasztani fog, hogy hagyom, hogy Ernestót vádolják. Nem akarom, hogy az életedben bármit is bizonyíts olyan férfiaknak, akik már nem ülnek ennél az asztalnál.”

Elena becsukta a jegyzetfüzetet.

Két napot töltött egy ajánlat elkészítésével. Néhány termelő a tisztességes ár alatt értékesített, mert nem ismerték a többi piacot. Kereskedelmi cégének jó minőségű gabonára volt szüksége. Létrehozhatna egy irodát Santa Rosában, és onnan dolgozhatna.

Amikor az ablak elkészült, Nicolás meghívta, hogy nézze meg. A borókafa megjelent a táj közepén.

„Közel akarok maradni anyámhoz” – mondta Elena. „A saját ügyeimet akarom intézni, és veled akarok lenni. Megpróbálom rávenni a cégemet, hogy fogadjanak el egy másfajta munkamódszert.”

Mosolygott, de mielőtt megszólalt volna, levegőt kellett vennie.

– Szeretlek, Elena.

Megsimogatta az arcát.

– Én is szeretlek, te makacs.

Csókolóztak az új ablak előtt.

Elena Guadalajarába utazott a lánykérés miatt. Nicolás kikísérte a buszon, és adott neki egy mesquite fából faragott kukoricacsutkát.

– Hogy elkísérjelek. Nem pedig hogy emlékeztesselek arra, hogy vissza kell térned.

Eltette a jegyzetfüzete mellé.

Az igazgató kételkedett benne, hogy egy kis iroda indokolná a költségeket. Elena bemutatta a lehetséges szállítási lehetőségeket, útvonalakat és az érdeklődő producerek leveleit. Nem kérte meg, hogy fogadja el a javaslatot, mert bízott benne; azt javasolta, hogy negyedévente vizsgálják felül az eredményeket. A második megbeszélésen Elena korrigálta a szállítási költségeket, és csökkentette a költségvetést. Amikor távozott, kimerülten volt, de tudta, hogy a végsőkig megvédte a döntését.

A visszatérés tovább tartott a vártnál. Nicolás dolgozott, meglátogatta Mercedest, és várta a híreket. Végül megérkezett a távirat: Elena egy megállapodással tér vissza.

A Santa Rosa-i iroda egy évig próbaüzemben működött volna. Lesz egy asszisztense és célok, amelyeket teljesítenie kellett volna. Ezt a lehetőséget saját anyagi erőforrásaiból, a Montoya család segítsége nélkül érte el.

Miután újra találkoztak, Nicholas megölelte az utazók előtt.

„Sok dolgunk lesz” – mondta.

– Tudjuk, hogyan kell ezt csinálni.

Hetekkel később, a Los Álamos-i házban megmutatta neki Rosa gyűrűjét. Idegesen tartotta a tenyerében.

–Itt akarok veled élni. Azt akarom, hogy továbbra is betöltsd a hivatalodat, és hogy együtt gondoskodjunk arról, amink van. Hozzám jössz feleségül?

Elena igennel válaszolt, és kinyújtotta a kezét.

Az esküvő Los Sauces-t konfettivel, vakonddal és zenével töltötte meg. Mercedes a szökőkút mellé helyezte az Ernesto által épített padot. Don Jacinto az ég felé emelte a poharát.

– A fiad visszajött a bejárati ajtón, haver.

Nicholas lenézett, megmozdult. Elena összekulcsolta az ujjait.