Amikor Renata bizonytalannak érezte magát, könnyedén végighúzta a hüvelykujját a gyűrűjén.

Én csináltam.

„Senki sincs itt orvos” – tette hozzá. „Gabriel beteg volt. Gyógyszereket szedett. Most ebből akarnak összeesküvést csinálni?”

Ricardo becsukta a mappát.

– Ezt nem a mi dolgunk eldönteni.

– Pontosan – mondta Gabriel –. Az ügyészség majd dönt.

Ofélia hátrált egy lépést.

-Nem tudtam.

Renáta felé fordult.

-Csendben maradj.

Ez az egyetlen szó teljesen lerombolta a stratégiát.

Ofélia gyorsan kezdett beszélni.

Azt mondta, hogy Renata adta neki az üvegeket.

Hogy elmagyarázta neki, hogy ezek táplálékkiegészítők.

Később beismerte, hogy ezek gyógyszerek voltak, hogy „nyugodtan tartsanak”.

Ötszázezer pesót ígért neki, ha vége lesz.

– Azt mondta, hogy már nagyon beteg vagy! – kiáltotta Ofélia, és Gabrielre nézett. – Azt mondta, hogy semmi sem fog változni, csak gyorsabb lesz.

Renáta felkelt.

– Azért hazudik, hogy mentse magát.

– Te fizettél nekem!

– Üljön le – parancsolta Ricardo.

Santiago is felállt.

– Azt hiszem, ezzel a találkozóval vége.

Gábriel ránézett.

– Számodra ez még csak a kezdet.

Santiago megvetően mosolygott.

– Semmi közöm a házassági problémáidhoz.

– Magyarázd el ezt mindenkinek, aki felelős. Főleg, amikor átnézik azokat a számlákat, amelyekről az Oféliának szánt pénz érkezett.

Santiago arca megváltozott.

Minimális volt.

De Gábriel látta.

Renáta is.

És mióta belépett a házba, most először vesztette el teljesen az önuralmát.

„Mit csináltál?” – kérdezte Santiagótól.

Nem válaszolt.

Gabriel ekkor megértett valami szinte ironikusat.

Még köztük sem volt igazi bizalom.

Csak a kényelem.

Röviddel ezután megérkeztek a mexikóvárosi főügyészség nyomozó ügynökei, hogy elvégezzék azokat az eljárásokat, amelyeket Gabriel ügyvédje korábban a kezdeti bizonyítékokkal egyeztetett.

A ház, ami hetek óta szinte csendben állt, hangokkal telt meg.

Kérdések.

Fényképek.

Készletek.

Dokumentumok.

A kamrában talált üvegek.

Gyógyszernyilvántartások.

Ofélia órákon át beszélt.

Renata azonnal ügyvédet kért, de nem válaszolt.

Santiago jogi képviselőjével távozott, de néhány nappal később meg kellett jelennie.

Megtalálták azt a férfit is, aki a gyógyszereket szerezte.

Gábriel nem mindent látott.

A teste még mindig nem engedte.

Azon a délutánon az ablak előtt ültem, amikor Laura kopogott az ajtón.

– Bejöhetek?

-Természetesen.

Egyenruha nélkül lépett be.

Gabriel most először látta benne, hogy valami rémisztő dolog történt, és nem úgy, mint aki egy teljes munkanapot tölt be.

„Már vallomást tettem” – mondta.

-Hogy ment?

– Sok kérdést tettek fel.

– Jól bántak veled?

– Igen. Don Ricardo szemmel tartotta a dolgokat.

Gábriel bólintott.

-Köszönöm.

Laura furcsa mozdulatot tett, mintha meg akarná akadályozni a folytatásában.

– Még ne köszönd meg.

-Mert?

– Mert ezzel még nincs vége.

Igaza volt.

A következő hónapokban Gabriel rájött, hogy a túlélés csak az első csata volt.

A nyomozás lehetővé tette számukra, hogy rekonstruálják a történetet, amely sokkal hosszabb ideje folyt a kutatásban, mint gondolta.

Renata majdnem négy hónappal Gabriel megbetegedése előtt kezdte el áttekinteni a pénzügyi helyzetét.

A Santiagóval való kapcsolata korábban volt.

Ingatlanokról, részvényekről és biztosításokról beszélgettek.

Nem volt olyan dokumentum, amelyben Renata szó szerint leírta volna, hogy meg akarja ölni a férjét, de elegendő kommunikáció, pénzátutalás, tanúvallomás és feljegyzés állt rendelkezésre ahhoz, hogy a hatóságok komolyan kivizsgálják a felelősségét.

Ofélia beleegyezett az együttműködésbe.

A története eleinte többször is változott, míg rá nem jött, hogy a lerakódásokat dokumentálták.

Végül feltárta a lényeget.

Renata elmondta neki, hogy Gabriel súlyos beteg.

Aztán elkezdett neki cumisüvegeket adni.

Ofelia először azt hitte, hogy nyugtatók.

Amikor megkérdezték, hogy miért kellett ezeket a szokásos gyógyszerek között elrejteni, Renata így válaszolt:

– Minél kevesebbet tudsz, annál jobban jársz.

Ez a mondat volt az egyik dolog, ami a legjobban lenyűgözte Gabrielt, amikor Ricardo elmondta neki.

Ofélia rájött, hogy valami nincs rendben.

És mégis folytatta.

Pénzért.

Gábriel azonnal kirúgta.

Személyi asszisztensét is kirúgta, amikor felfedezte, hogy a nő hetek óta információkat osztott meg Renatával az orvosi időpontjairól és a beosztásáról. Nem volt bizonyíték arra, hogy közvetlenül részt vett volna a mérgezésben, de Gabriel már nem akart olyan embert a közelében látni, akinek a hűségét könnyen meg lehetne vásárolni.

Renata végleg elhagyta a házat.

A válási folyamat szinte egy időben kezdődött a nyomozással.

A házassági szerződés és a pénzügyi dokumentáció bonyolította a pénzügyi követeléseiket.

Gábriel nem próbált meg bosszút állni koholt vádakkal.

Nem kellett volna megtennie.

A tények elegendőek voltak.

Amit viszont tett, az az volt, hogy felhagyott a következményektől való védelmezésével.

Évekig megoldottam a problémáit helyette.

Bírságok.

Szerződések.

Adósságok.

Hibák a beszállítókkal.

Konfliktusok olyan emberekkel, akikkel rosszul bánt.

Ezúttal nem telefonált.

Nem ajánlott fel pénzt.

Nem kért szívességet.

Egyszerűen hagyta, hogy minden ügy a maga útján menjen.

Renata számára ez rosszabb volt, mint bármelyik botrány.

Eközben Gábriel elkezdte visszanyerni az életét.

Amikor először sikerült egyedül lemennie a lépcsőn, majdnem tíz percig tartott.

Laura a konyhából látta.

Nem futott felé.

Nem próbált segíteni neki.

Csak a közelben maradt, hátha szükség lesz rá.

Gabriel jobban értékelte ezt a gesztust, mint ahogy azt el tudta volna mondani.

Egy székhez ért.

„Onnan fentről könnyebbnek tűnt” – mondta.

Laura elmosolyodott.

– Majdnem minden könnyebbnek tűnik, ha még el sem kezdtük.