Álvarót hányinger fogta el.

– Ajánlott neked pénzt 4 hónappal ezelőtt?

Lúcia bólintott.

– Nem fogadtam el.

– És nekem soha nem mondtad el?

– Micsoda? Minden szám, amit a cégedhez találtam, végül az ügyvédi irodádhoz irányított át. Mindig ugyanaz a személy vette fel.

-WHO?

—Tomás Leiva.

Álvaro egy pillanatra elállt a lélegzete.

Tomás nem akármilyen alkalmazott volt.

17 évig volt a személyes ügyvédje.

Az az ember, aki a családi vagyont kezelte.

Ugyanaz, aki az eladást is intézte.

Azonnal elővette a telefonját.

11 nem fogadott hívás volt az édesanyjától és 6 Tomástól.

Aztán egy fekete terepjáró jelent meg az úton.

Mercedes Serrano sötét szemüveget és egy kombihoz túl elegáns kabátot viselve szállt ki a járműből.

Amikor meglátta Luciát, nem mutatott meglepetést.

– Szóval Álvaro megtalált téged.

A fia úgy nézett rá, mintha idegen lenne.

– Tudtad, hogy él.

Mercedes lassan levette a szemüvegét.

– Megcsináltam neked.

Sámuel elment a házból.

Az idős asszony szeretet nélkül nézett rá.

– Gondolom, ez a fiú.

Álvaro egy lépést tett az anyja felé.

– Ő a fiam.

Mercedes hangját meg nem változtatva válaszolt:

– Pontosan ezért kellett távol tartanom.

Aztán Lucia húzott egy másik lapot.

– Mondd el neki azt is, mit tettél az özönvíz éjszakáján.

Mercedes arca most először elvesztette a színt.

Álvaro a feleségére nézett.

– Mi történt azon az éjszakán?

Lucia kinyitotta a borítékot.

– Az anyád nemcsak hogy eltitkolta, hogy túléltem.

A tekintete Mercedesre szegeződött.

– Tudta, hol van, mielőtt eltemetted azt az üres koporsót.

3. RÉSZ

Elviselhetetlen súllyal telepedett a csend a birtokra.

Álvaro nem vette le a szemét az anyjáról.

— Magyarázd el.

Mercedes megpróbálta visszanyerni azt a tekintélyelvű arckifejezést, amellyel évtizedeken át vetett véget minden családi vitának.

– Ez nem az a hely.

– Pontosan ez az a hely.

Lucia a mellkasához szorította a régi borítékot.

Tizenkilenc éven át sokféleképpen képzelte el ezt a pillanatot. Azt hitte, elégedettséget fog érezni, ha Álvaro felfedezi az igazságot. De csak fáradtságot érzett.

„Az árvíz után hetekig nem voltam eltűnt” – magyarázta. „Két napig voltam eltűnt.”

Álvaro összevonta a szemöldökét.

Lucía elmesélte a történteket.

Amikor a patak kiáradt, éppen a szomszédos városban lévő orvosi rendelőből tért vissza. A víz elzárta az utat, és egy régi gazdasági épület mellé kellett menekülnie. Elvesztette az eszméletét, és Mateo Carrasco, egy pásztor találta meg, aki elvitte a nővére házához.

Lucía majdnem 5 hónapos terhes volt, és pihenésre volt szüksége.

Nem volt telefonos lefedettség.

A harmadik napon kérte, hogy értesítsék Álvarót.

– Az édesanyád még aznap délután megérkezett.

Álvaro Mercedesre nézett.

– Ide jöttél?

Néma maradt.

-Válasz!

-Igen.

Egyetlen szónak sikerült 19 évnyi emléket lerombolnia.

Mercedes a család irodájából érkezett egy férfi kíséretében. Lucía, aki még mindig gyenge volt, a férje felől érdeklődött.

Mercedes azt mondta neki, hogy Álvaro Madridban van.

Hogy nem akart visszajönni.

Miután megtudta, hogy még él, bevallotta, hogy nem kívánja folytatni a házasságot.

– Azt mondta, hogy találkoztál egy másik nővel – folytatta Lucía –. Hogy a terhességem tehernek tűnt számodra.

-Nem…

– Most már tudom.

Mercedes félbeszakította:

–Álvaro 25 éves volt. Nem pazarolhatta el az egészet.

A fia rámeredt.

– Mit pazaroljunk?

– A jövőd.

–Lucía volt a jövőm.

Mercedes megrázta a fejét.

– Akkor nem láthattad.

Az asszony szerény családban nőtt fel Kasztíliában és Leónban. A férje meghalt, amikor Álvaro tinédzser volt, adósságokat és egy kis, majdnem csődbe jutott felújítási vállalkozást hagyva maguk után. Mercedes évekig dolgozott azon, hogy a család ne veszítse el otthonát.

Megszállottan vágyott a gazdasági biztonságra.

Amikor Álvaro beleszeretett Lucíába, a napszámosok és családi vagyon nélküli lányba, Mercedes újra szembesült azzal a szegénységgel, amely elől megpróbált menekülni.

Amikor megtudta a terhességet, úgy érezte, hogy a fia végleg a faluhoz lesz kötve.

Az árvíz egy hihetetlen lehetőséget kínált számára.

– Azt hittem, jobb lesz nektek külön – mondta.

Samuel keserűen felnevetett.

– Különös módja annak, hogy eldöntse, mi a legjobb az embereknek, és meg sem kérdezi.

Mercedes ránézett.

– Nem értetted, mi forgott kockán.

– Persze, hogy értem. Az életem forgott kockán.

Az idős asszony elnézett.

Álvaro átvette a levelet, amelyet Lucía tartott.

Ez bizonyította, hogy Mercedes már azelőtt tudta, hogy él, mielőtt kétségbeesetten visszatért a faluba.

Hirtelen eszébe jutottak azok a napok.

Az anyja átölelte, miközben a fiú sírt.

Az anyja folyton azt hajtogatta, hogy el kell fogadnia a veszteséget.

Az édesanyja szimbolikus ünnepséget szervezett, amikor a hatóságok felfüggesztették a keresést.

Még Lucia fényképét is ő választotta, amit az üres koporsó mellé helyeztek.

Álvaro hátralépett.

– Velem voltál azon a temetésen.

Mercedes sírni kezdett.

–Segíteni akartam neked lezárni azt a fejezetet.

-Közeli?

Elcsuklott a hangja.

– Láttál engem egy üres doboz előtt sírni, tudván, hogy a feleségem él!

Lúcia lehunyta a szemét.

Samuel diszkréten odalépett hozzá.

Mercedes meg akarta érinteni a fiát, de Álvaro elhúzta a karját.

-Nem.

– Figyelj rám.

– 53 éve hallgatlak téged.

Ez a mondat szóhoz sem jutott.

Álvaro Lucía felé fordult.