– És ha bárki megpróbál valami furcsát rátenni, jelentem.
Sergio felemelte a kezét.
–Megerősíthetem, hogy most már a műtrágyát is ő ellenőrzi.
Martina leült és kinyújtotta a karját, hogy Lucía megmérhesse a vérnyomását.
Az eredmények jók voltak.
Nagyon jó.
Mielőtt elment, a lány még megnézte a növényt.
-Orvos.
-Tízcentes.
– Ha az a növény nem feketedett volna meg, felfedezted volna a cseppekkel kapcsolatos dolgot?
Lucia válaszára várt egy kicsit.
– Talán így van.
Martina összevonta a szemöldökét.
– Ez azt jelenti, hogy talán mégsem.
Lúcia szomorúan elmosolyodott.
– Talán mégsem.
A lány bólintott, elfogadva a dísztelen választ.
Aztán megfogta az apja kezét.
– Akkor veszünk egy másik virágcserepet a szobámba.
-Más?
-Igen.
– Már van 6-od.
– A növények figyelmeztetéseket adnak.
Sergio Luciára nézett.
Hónapokig azon gondolkodott, hogy mi mindent majdnem elveszített.
Azon a reggelen úgy döntött, hogy átgondolja, mije is maradt még neki.
Tiszta kasztíliai ég alatt hagyták el a kórházat.
Martina néhány lépéssel előrébb ment, és azon vitatkozott az apjával, hogy valóban szüksége van-e neki egy hetedik emeletre.
Az ablak mögött a kis vágás a fény felé hajolt.
Nem voltak elrejtett üvegek.
Nem voltak titkok.
Csak nedves föld, friss levelek, és egy igazság, amit a család soha nem fog elfelejteni:
Amikor egy gyerek azt mondja, hogy valami bántja, az, hogy meghallgatjuk, nem a családdal szembeni bizalmatlanság jele.
Néha pontosan ez a módja a megmentésének.
