Gábriel fehér rózsákat küldött anélkül, hogy engedélyt kért volna a visszatérésre. A kápolnában helyezték el őket. Elfogadhatták a bűnbánat gesztusát anélkül, hogy újra ki kellett volna nyitniuk az összes ajtót.
A tárgyalás után Alexander meg akarta semmisíteni az ezüst teáskannát. Teresa azt javasolta, hogy olvasszák be, és készítsenek belőle két gyertyatartót a könyvtár számára.
Évekkel később a lánya a párnák között olvasott, a fia pedig erődöt épített az íróasztal mellé. Alejandro megkérdezte, hogy Teresa emlékszik-e a teázás reggelére.
Letette a levelet, és megfogta a férfi kezét.
– Igen.
– De ma itt vagyunk.
Nevetés hallatszott a folyosón. Egy szobalány lépett be a délutáni uzsonnával, letette a tálcát, és név szerint megköszönték neki.
Teresa felszolgálta a csészéket. Alejandro anélkül ivott, hogy a poharak aljára nézett volna.
A kandalló felett az ezüst, ami valaha annyi félelmet hordozott, most nyugodt fényt árasztott.
