Zayd bólintott az őröknek. – Hallottátok a feleségemet, a ti királynőtöket. Kísérjétek ki őket. Azonnal. És intézkedjetek, hogy soha többé ne kaphassanak meghívót egyetlen udvari eseményre sem.
A családtagokat némán, a földet bámulva kivezették a teremből. A város előkelőségei, akik egykor mellesleg üdvözölték őket a piacon, most undorodva húzódtak el előlük, ahogy elhaladtak. A szégyen, amit Leilának szántak, most kamatostul hullott vissza a saját fejükre.
Amikor a hatalmas palotaajtók becsukódtak mögöttük, Zayd magához húzta Leilát, és mindenki előtt megcsókolta a homlokát, pontosan ott, ahol a heg kezdődött. A teremben lévő emberek, a nemesek, a követek és a szolgák mind egyszerre hajtottak fejet a sejk és a felesége előtt. Már nem azért, mert a protokoll ezt diktálta, hanem mert őszinte, mély tiszteletet éreztek a nő iránt, akinek a lelke ragyogóbb volt a legdrágább gyémántnál.
Az évek teltek. A városban az élet ment tovább, de Leila története legendává vált.
A szülők és a nővérek élete lassan süllyedt a feledésbe és a nyomorba. Mivel a városban mindenki tudta, hogyan viselkedtek, a tiszteletreméltó családok elfordultak tőlük. A kérők elkerülték a házukat. Szamira és Jázmin szépsége, amelyet annyira bálványoztak, az évek során elhervadt, a megkeseredettség és az állandó düh pedig csúf ráncokat vésett az arcukra. Végül csak egymás társasága maradt nekik abban az egyre pusztuló házban, folyamatosan egymást hibáztatva azért a bolond ötletért, amely megfosztotta őket a világ legnagyobb szerencséjétől.
Leila és Zayd uralkodása alatt azonban a város és a régió virágzásnak indult. Leila nemcsak feleség volt, hanem az uralkodó legfőbb tanácsadója. Bölcsessége, nyugalma és a szegények iránti elkötelezettsége olyan békét hozott a földjükre, amilyenre korábban nem volt példa. Kórházakat és iskolákat alapított, különös figyelmet fordítva az elárvult vagy kirekesztett gyermekekre, bebizonyítva nekik, hogy az értékük nem a külsőségekben rejlik.
Három gyermekük született, akiket nem gőgre és kapzsiságra, hanem alázatra és szeretetre neveltek. Amikor Leila esténként a gyermekeinek mesélt, gyakran beszélt nekik a szeretetről, amely a legmélyebb sötétségből is képes fényt teremteni.
Az egész város, sőt az egész birodalom megértett egy örökérvényű igazságot. Megértették, hogy a felszíni szépség, a drága selymek és a ragyogó ékszerek mind elporladnak az idő múlásával. De egy tiszta, sebzett, mégis megbocsátani képes szív olyan erővel bír, amely birodalmakat képes felemelni, és életeket megváltoztatni. A lány, akit egykor kinevettek, mert csúnyának tartották, a legszebb örökséget hagyta maga után: a jóság legyőzhetetlenségének példáját. És a világ soha többé nem felejtette el őt.
