Leandro elment a kancsóért. Amikor visszatért, Josefinát a székben aludva találta, még mindig a lánya kezét fogva. Egy kendőt terített a vállára anélkül, hogy felébresztette volna. Amikor kinyitotta a szemét, a lány felfedezte Josefinát, míg Tomasa elfoglalta a helyét, hogy kipihenhesse magát.
Attól kezdve, valahányszor találkoztak a nap végén, beszélgetni kezdtek. Josefina elmesélte neki, milyen szavakat tanult Mila, ő pedig megkérdezte tőle, hogy megy az olvasása. Egyik vasárnap Josefina talált egy állatokról szóló könyvet a könyvtárban, amelyről úgy gondolta, hogy illik a lányhoz. Leandro látta, hogy belelapoz.
– Vidd el vele – mondta –. Teresa biztosan szerette volna, ha valaki elolvassa azokat a könyveket Milával.
Josefina elvitte a bölcsődébe. Ugyanazon a héten a lány úgy döntött, hogy Josefina helyett Finának fogja hívni.
Látogatókat is fogadtak. Matilde Velasco, egy szomszédos haciendából származó özvegy, gyakran hozott édességet Milának, és mindig talált okot arra, hogy maradjon és beszélgessen Leandróval. Egy nap Tomasa előtt ragaszkodott hozzá, hogy a lánynak anyára van szüksége, és hogy az apjának újra kellene nősülnie.
– Miláról jól gondoskodnak – felelte. – A házassággal kapcsolatos döntéseimet én hozom meg.
Matilde korán elment. Josefina a kertben segített Milának virágot szedni, és meghallotta a beszélgetést. Zavarta elképzelni Matildét abban a házban, de szégyellte is, hogy így érzi magát. Leandro a munkaadója volt; kezdettől fogva világosan közölte vele, milyen munkát kínál neki.
Hónapok teltek el. Josefina a megtakarításai egy részéből vett egy ruhát, és pénzt küldött egy querétarói nagynénjének, aki már egy ideje hívogatta látogatóba. Amikor Tomasa megkérdezte tőle, hogy tervezi-e, hogy elmegy, azt válaszolta, hogy még nem tudja. Szerette az életét La Noriában. Azt akarta, hogy minden reggel maga dönthessen arról, hogy marad-e.
Júniusban buli volt a szomszédos ranchon. Leandro alkonyatkor ment ki, és sokkal korábban tért vissza, mint várta. Josefinát a folyosón találta, amint arra várt, hogy Mila teljesen elaludjon.
– Matilde mindenki előtt bejelentette, hogy összeházasodunk – mondta. – Megkértem, hogy hagyja abba.
Josefina lenézett a kezében tartott könyvre.
– Sajnálom. Biztosan nehéz beszélgetés volt.
– Az volt. Van egy másik beszélgetés is, ami még nehezebb nekem.
Leandro néhány lépésnyire maradt tőle. Josefina várt.
„Megkedveltelek, Fina. Megpróbáltam magamban tartani, mert itt dolgozol, és ez az otthonom. Nem akarom, hogy kötelességednek érezd viszonozni.”
Becsukta a könyvet. Számított rá, hogy ezeket a szavakat fogja hallani, mégis szüksége volt egy pillanatra, mielőtt válaszolt volna.
– Én is megkedveltelek. Ezért kell beszélnünk, amikor otthagyhatom ezt a munkát anélkül, hogy elveszíteném a megélhetésemet.
Leandro beleegyezett. Tomasa segített Josefinának levelet írni a nagynénjének. Egy Querétaróban élő ismerős család nevelőnőt keresett; munkát, szállást és ellátást tudnának neki felajánlani. Josefina elutazott hozzá, és több hetet töltött ott. Leandro két levelet írt neki, mindkettőt Miláról és arról, hogy mennyire hiányzik neki. Josefina összehasonlíthatta a két előtte lévő életét. Saját pénzével, egy még mindig nyitott állásajánlattal és egy Leandrónak írt válasszal tért vissza La Noriába.
„Veled akarok lenni” – mondta neki. „És továbbra is el akarom mondani neked, ha valami fáj.”
Megfogta a kezét. Mielőtt bejelentették volna az eljegyzésüket, megegyeztek abban, hogy Josefina többé nem fog dolgozni a háztartásban, és megtartja a megtakarításait. Tomasa elkezdett keresni valaki mást, aki segít neki Milával. Amikor a kislány meghallotta a hírt, megkérdezte, hogy Fina továbbra is olvasna-e neki esténként. Josefina megölelte, és megígérte, hogy megteszi.
Beszélgetés járta át a falut. Néhány asszony azt állította, hogy Josefina megkereste Milát, hogy megpróbálja elérni az apját. Matilde elment a haciendába, és elismételte a pletykát Leandro előtt, anélkül, hogy észrevette volna, hogy Josefina a babával a karjában jön le a lépcsőn.
– Ismered a múltját abból, amit mond – mondta Matilde –, gondolj a lányod nevére.
Leandro megkérte, hogy menjen el. Josefina, miután átadta Milát Tomasának, lement a fennmaradó lépcsőn.
– Ha van valami kérdésed, Matilde, itt vagyok – mondta.
Az özvegy először Leandrora nézett, majd rá. Nem volt kérdése. Elment, figyelmeztetve magát, hogy hamarosan megbánják.
A legfájdalmasabb megpróbáltatás máshonnan jött. Bernarda három héttel az esküvő előtt jelent meg. Gyenge volt a termés a földjén, és Amalia és Julieta nem vállalták el azokat a feladatokat, amelyeket Josefina korábban végzett. Megkérte, hogy jöjjön vissza.
– Apád elvárta volna tőled, hogy segíts a családon – mondta.
Josefina régi késztetést érzett, hogy bocsánatot kérjen, pedig nem tett semmi rosszat. Tomasa a közelben volt, a konyhaajtónál. Leandro bejött a teraszról, és megállt, amikor meglátta őket, de hagyta, hogy Josefina válaszoljon.
– Apám otthagyott nekem egy ágyat, és megtanított olvasni – mondta. – Elvetted az ágyat, miután eltemetted. Emlékszem, minden reggel vizet vittem neked, miközben te azt mondtad, hogy haszontalan vagyok. Megkérdezhetem, hogy van Amália és Julieta? Nem megyek vissza hozzád.
Bernarda újra beszélni akart; Josefina kinyitotta az ajtót. Amikor a kocsi elhajtott, le kellett ülnie, mert remegtek a lábai. Leandro letelepedett mellé anélkül, hogy megkérte volna, hogy felejtse el a történteket. Egy idő után a fejét a vállára hajtotta.
