Nyár végén házasodtak össze a hacienda kápolnában. Tomasa apró virágokat hímzett Josefina fehér ruhájára. Mila végigvitte a rongynyulat a szertartás alatt, és tapsolt, mielőtt a pap befejezte. Távozáskor Mila megfogta Josefina kezét; Leandro megfogta a másikat.

Az együttélés örömöket és nézeteltéréseket hozott nekik. Josefina azt szerette volna, ha a szobalányok készpénzben kapják meg a fizetésüket, ahogy ő is tette. Leandro átnézte vele a számlákat, és beleegyezett. Esténként Teresáról beszélgettek, akit Mila a portréról és apja történeteiből ismert. Josefina megtanulta meghallgatni őket anélkül, hogy úgy érezte volna, át kell vennie a helyét.

Öt hónappal az esküvő után Leandro lázas lett. Az orvos többször is visszajött. Tomasa műszakokat szervezett, hogy gondoskodjon róla, Josefina pedig az ágya mellett maradt azokban az órákban, amikor alig tudott beszélni. Mila minden reggel megkérdezte, mikor megy ki az apja a kertbe.

A láz néhány nap múlva alábbhagyott. Josefina tudta ezt, amikor Leandro felébredt és vizet kért, felismerve a hangját. Amikor a lány odahozta neki a poharat, Josefina-nak meg kellett állnia, hogy levegőt vegyen.

– Megijesztettél – mondta.

Ujjaival végigsimította az övét.

–Tudom. Tomasa szerint te sem hagytad aludni.

–Igaza van. Amikor fel tudsz kelni, odamész és megköszönöd neki.

Lassan magához tért. Amikor visszaért a mezőre, magával vitte Josefinát, és megtanította neki lovagolni egy Canela nevű szelíd kancát. A lány először olyan erősen kapaszkodott a nyeregbe, hogy belefájdult a keze. Hetekkel később már egyedül tudott átkelni az ösvényen a gyümölcsösből a kúthoz. Szerette, ha még mindig fújó széllel tért vissza, és Mila a kapuban várta.

Egy évvel az esküvő után Josefina megtudta, hogy gyermeket vár. Leandro az ágy szélén ülve, könnyes szemmel, Mila kezében fogadta a hírt. Mila bejelentette, hogy megtanítja a babának, hogyan kell gondoskodni a nyularól.

Josefina nyolc hónapos terhes volt, amikor egy ismeretlen szekér érkezett. A kertből látta, hogy egy fiatal nő száll ki belőle egy körülbelül négyéves gyermekkel. A kisfiú a szoknyájába kapaszkodott, és gyanakodva nézett a nagy házra.

– Leandro Ortegát keresem – mondta a nő. – Soledad a nevem. Azt hiszem, ez a gyerek a fia.

Josefina a pad támlájára tette a kezét. Milára gondolt, aki pár lépéssel arrébb játszott, és megkérte, hogy menjen el Tomasáért. Aztán megkérte Soledadot, hogy üljön le.

Soledad nehezen tudott beszélni. Hónapokkal Teresa halála után találkozott Leandróval egy fogadóban a városban. A férfi kétségbeesett volt; Soledad éppen akkor bontott fel egy eljegyzést, amitől rettegett. Egy éjszakát töltöttek együtt. Mire megtudta, hogy terhes, Leandro már visszatért a farmra. Később találkozott Evaristóval, egy férfival, aki szerette őt, és a gyereket a sajátjaként nevelte. Evaristo három hónappal korábban halt meg egy marhabalesetben. Az adósságok miatt Soledad kénytelen volt elveszíteni a szobát, ahol laktak.

– Simónnak hívják – mondta, miközben megsimogatta a fiú haját. – Evaristo az apja volt eddigi évei alatt. Attól tartok, hogy anélkül nő fel, hogy bármit is tudna a származásáról, és ma már nincs mivel etetnem.

Miközben még beszélgettek, Leandro megérkezett a mezőről. Azonnal felismerte Soledadot. Félreértés nélkül meghallgatta a történetét, majd letérdelt Simón szemébe. A fiú az anyja mögé bújt. Leandro hátralépett, és magára hagyta.

Josefina megkérte Tomasát, hogy készítsen ételt és készítse elő a vendégházat. Tudnia kellett, hogy mindkettőjükről gondoskodnak; aztán felment a szobájába és becsukta az ajtót. Fájt neki, amikor megtudta, mi történt azzal az estével, amikor Leandro gyermekét hordta a karjában. Azt is tudta, hogy a fiú nem találkozott Simónnal, amikor összeházasodtak. Mindkettő igaz volt, bármennyire is nehéz volt elfogadnia őket.

Ahogy besötétedett, Leandro kopogott. Josefina kinyitotta az ajtót, de az ablaknál maradt.

– Emlékszem Soledadra – mondta. – Nem tudtam, hogy terhes. El kellett volna mondanom, mi történt, amikor elkezdtünk a házasságról beszélni.

-Igen.

Leandro védekezés nélkül elfogadta a választ. Josefina megkérdezte tőle, mit hajlandó tenni a gyermekért és az anyjáért. Sokáig beszélgettek. Josefina azt kérte, hogy találkozhasson Soledaddal az ő jelenléte nélkül, és akkor döntsék el, mit kínálhat nekik.

Másnap reggel elment a panzióba. Simón Soledad ölében aludt, egyik kezét ott pihentette. Az anyja elmesélte, hogyan tanította meg Evaristo az állatnyomok felismerésére, és hogy a fiú még mindig kérdezősködik felőle, amikor felébred. Josefina hallgatta. Aztán elmagyarázta, hogy ott maradhatnak, amíg Soledad munkát talál, és hogy Leandro segíteni fog Simón nevelésében. Később majd eldöntik, hogyan mesélnek neki a származásáról, tiszteletben tartva Evaristo emlékét és anyja hangját.

Soledad tudott varrni. Tomasa felajánlotta neki a házimunkát, és segített neki más családokkal találkozni, akiknek varrásra volt szükségük. Leandro beszélt egy közjegyzővel Simón rendszeres zsebpénzéről, és átadta Soledadnak a megállapodás egy példányát. Senki sem kérte tőle, hogy más gondjaira bízza a fiát.

Josefinának időbe telt, mire újra teljesen megbízott Leandroban. A fiú válaszolt a múltjáról szóló kérdésekre, és ott volt mellette, amikor hetekkel később Nicolás megszületett. Mila Tomasával együtt elment a baba elé. Simón később meglátta az ajtóból, és megkérdezte, miért olyan kicsi. Josefina közelebb engedte, hogy lássa a kezeit.