1. RÉSZ
A fenyegetés érte a nőt, aki végül megmentette volna a családot: ha Santiago Ordóñez péntekig nem fizet, Ramiro Cárdenas felkéri a DIF-et, hogy vizsgálja felül 4 gyermeke felügyeleti jogát, és ha szükséges, vitassa az ügyet.

A chihuahuai San Jerónimóban senki sem hitte, hogy Ramiro törődik a gyerekekkel. Két éve próbálta megszerezni La Cañadát, a Los Álamos tanya zöld földsávját, ahol egy forrás fakadt, amely soha nem apadt ki, még májusban sem. Ezzel a vízzel eldönthette, hogy ki öntözheti a földjeit, és kinek kell veszteséggel eladnia az állatait.

Santiago, aki 17 hónapja özvegy, már beszerzett gépeket, csökkentette az állatállományát, és rosszul aludt. Nem volt hajlandó eladni a La Cañadát. Ramiro más módot talált a dologra.

Ugyanezen a héten Mariana Salgado megérkezett Chihuahua városából egy kopott bőrönddel és egy nyomtatott hirdetéssel, amelyen ez állt: „Tanyavezetőnőt keresünk ranchra. Fix fizetés. Szoba benne van az árban.”

27 éves volt, és szakácsként, varróként és adminisztratív területen dolgozott. Állásra volt szüksége.

Santiago egy régi teherautó mellett várta a terminálon.

– Mariana Salgado?

-Újra

– Santiago Ordóñez vagyok.

Keveset beszélt az út során. Mariana észrevette kicserepesedett kezeit és egy olyan férfi kimerültségét, aki hónapokat töltött túl sok probléma megoldásával.

Ahogy a teherautó felkapaszkodott egy dombra, Santiago lelassított. Lent egy keskeny völgy terült el nyárfákkal, magas fűvel és lovakkal.

– Ez a rész különleges – mondta.

Ránézett

—Hogy érted?

– Mert észrevétlenül lelassított.

Santiago majdnem elmosolyodott

– La Cañada. A feleségem azt szokta mondani, hogy amíg van ott víz, addig a családnak van jövője.

A hang eltűnt

Amikor megérkezett a házhoz, Mariana megértette, mit hagyott ki a hirdetés.

A verandán 4 gyerek van.

A tizenkét éves Diego őrként figyelte. A kilencéves Valeria egy rongyot szorongatott az ujjai között. A hétéves Nico arcán kosz volt, és egy gyors mosoly jelent meg. A legfiatalabb, az ötéves Mateo félig elrejtőzött az ajtó mögött.

Mariana letette a bőröndöt a földre.

– A hirdetésben házvezetőnő szerepelt.

-Tudom

–Nincs benne szó 4 gyerekről.

Santiago nem védekezik.

– Gondoltam, majd elmagyarázom, ha megérkezem.

– Ezt hívják úgy, hogy elrejtjük a munka felét.

Diego Cruzó, egy brazosok.

– A másik hölgy két napig bírta.

Marianna ránézett

– Én nem vagyok a másik hölgy.

Bement, hogy körülnézzen a házban. Nem koszos volt, hanem leharcolt. Félig kész ruhák, kevés élelem, egy burjánzó kert és egy „Elena” névre keresztelt szakácskönyv hevert benne.

Színes kövek voltak egy polcon.

– Anyáméi voltak – mondta Valeria –. Mateóval gyűjtötte őket.

Mariana a kisfiúra nézett.

-Beszél?

Diego megfeszíti az állkapcsot.

-Igen megszólal. Csak… kívülállókkal szinte soha.

Santiago az ablaknál maradt.

– Attól, akit Elena muriónak hívnak.

Mariana visszament a folyosóra. Minden benne azt súgta, hogy vissza kellene mennie.

Aztán megjelent Mateo, egy törött, zsineggel átkötött fakanállal a kezében.

Nyilvánvaló volt, hogy az anyjáé volt.

A fiú odalépett Marianához és felnézett.

– Te is elmész?

A ház mozdulatlanul állt.

Santiago egy pillanatra lehunyta a szemét. Valeria lehajtotta a fejét. Diego elnézett.

Mariana nem ígért olyat, amit nem tudott betartani.

Épp annyira hajolt le, hogy közelebb férkőzhessen Mateóhoz.

-Ma nem.

Aztán felállt.

– Hét napig maradok. Aztán majd döntök.

Santiago bólintott.

-Köszönöm.

– Még ne köszönd meg. És ha eltitkolsz valami fontosat valaki elől, aki ismét segíteni jön, annak a személynek joga lesz elmenni.

-Értettem.

Az első 48 órában Mariana átrendezte a konyhát, és felfedezett valami rosszabbat: Diego felnőttmunkát végzett. Kerítéseket ellenőrizett, ételt cipelt, és vigyázott a testvéreire.

– Meg tudod csinálni – mondta neki. – Nem ez a probléma.

– Akkor hagyj békén.

– A probléma az, hogy 12 éves vagy.

Diego összeszorította az ajkait.

– Ha nem segítek, apám nem tud mindent kezelni.

– A segítés nem azt jelenti, hogy eltűnsz a tanyán.

Azon a délutánon Santiago egyedül ment ki, hogy felmérje az alsó legelőt. Diego Nicóval és Mateóval maradt. Dühösnek tűnt, de most először gyereknek is.

A 4. napon, miközben Mariana a nyugtákat és a számlakivonatokat rendszerezte, 3 fizetést talált, amelyeket Santiago befejezettként, Ramiro Cárdenas pedig részlegesként jegyzett fel.

A különbség nem volt hatalmas.

De ez elég volt ahhoz, hogy a tartozás mesterségesen lejárt maradjon.

Mariana egymás mellé tette a két papírlapot.

—Santiago.

Bement.

-Mi történik?

–Szerintem Ramiro nem csak a ranchját akarja.

Ő fogalmazta meg a szerződést.

– Szerintem hónapok óta koholja az ürügyet, hogy elvegye tőle.

És ekkor, kint, a pásztorkutya ugatni kezdett az út felé.

Egy fekete terepjáró állt meg a kapu előtt.
2. RÉSZ
Egy ropogós fehér inget és új csizmát viselő férfi szállt ki a terepjáróból. Nem Ramiro volt, hanem az ügyvédje, egy önkormányzati szociális munkás és egy bírósági jegyző kíséretében.

Diego Mariana mögött jelent meg.

Már jönnek is értünk?

Santiago lépett egyet, de a nő felemelte a kezét.

– A gyerekek bent maradnak.

Az ügyvéd átnyújtott egy mappát.

—Cárdenas úr kért egy szemlét az ingatlan esetleges elhagyatottsága és nem megfelelő állapota miatt. Értesítette az ingatlant a kölcsön végleges lejártáról is.

Santiago elolvasta az első oldalt és elsápadt.