–Maradj, mert itt akarlak. Mert Diego újra az iskoláról kezdett beszélni, ahelyett, hogy csak a ranchról beszélne. Mert Valeria Elena jegyzetfüzetével főz anélkül, hogy minden alkalommal sírna, amikor kinyitja. Mert Nico már nem hiszi, hogy egyetlen mondattal tönkretette Mateót. Mert Mateo megszólal. Mert ez a ház újra otthonnak hangzik.

Mariana lenézett a kezeire.

Egy bőrönddel és annyi pénzzel érkezett, hogy néhány hétig megéljen. Nem családot keresett. Pláne olyat, ami egy makacs özvegyemberből, négy sérült gyermekből, 28 lóból, egy vezető kancából, egy bizalmatlan kutyából és egy adósságokkal sújtott tanyából áll.

De az elvesztéssel járó alternatíva már azelőtt fájt neki, hogy egyáltalán elképzelte volna.

„Nem vagyok könnyű eset” – mondta.

Santiago most először mosolygott fáradtság nélkül.

– Ezt már tudom.

– Folyton szólni fogok neked, ha valami rosszat csinálsz.

—Az is.

–És senki sem pótolhatja Elenát.

A mosolya komolyabbá vált.

– Senki sem kéri tőled.

Mariana bólintott.

– Akkor igen.

A lépcsőn azonnal léptek zaja hallatszott.

Nico jelent meg először.

– Igen, mit?

– Aludnod kellene – mondta Mariana.

– Ez nem válasz.

Diego mögötte jelent meg, zavarban, hogy meghallgatta őket, de esze ágában sem volt úgy tenni, mintha nem hallotta volna.

– Tényleg maradsz?

Marianna ránézett.

-Igen.

Mateo Valeria kezét fogva jött le. Öklében egy sima, szürke, fehér csíkkal átszőtt követ tartott.

Odalépett hozzá, és átnyújtotta neki.

– Ez nem anyámé volt.

Mariana magához ölelte.

-Nem?

– Megtaláltam.

Valeria előbb megértette, mint a többiek, és elmosolyodott.

Hónapokkal később Santiago és Mariana összeházasodtak az udvaron. Mariana nem váltotta fel Elenát: a fényképe a nappaliban, a jegyzetfüzet a konyhában, a kövek pedig a polcon maradtak.

A szertartás után Nico megkérdezte:

– Szóval, most te vagy az anyukánk?

Marianna gyengéden megrázta a fejét.

– Neked már van anyád. Én valami más vagyok.

-Milyen dolgot?

A négyükre nézett.

– Család, ha akarod.

Máté válaszolt először.

-De igen.

Valéria is.

Nico azt mondta, hogy későn érkezett a kérdés.

Diego nem szólt semmit. Odalépett hozzá, és olyan erővel ölelte át, ami nem egy 12 éves fiúé volt, hanem valakié, aki 17 hónapig azt hitte, hogy ha leengedi a védelmét, minden újra darabokra hullik.

Mariana szó nélkül megölelte.

A következő évben Los Álamos egy kis tenyésztési programot indított, melynek középpontjában Mora és Niebla állt. Nico rendkívüli türelméről tett tanúbizonyságot a megijedt állatokkal. Valeria új receptekkel töltötte meg jegyzetfüzete szélét. Diego ismét jó lett matekból, mielőtt még eszébe jutott volna, hogy valaha is abbahagyta a gyerekkort. Mateo annyit beszélt vacsora közben, hogy testvérei néha egy perc csendet kértek tőle.

Mariana bőröndje egy rágcsáló tetején kötött ki.

Egyik délután Mateo rámutatott.

– Miért tartod meg, ha nem mész el?

Mariana megrendített egy lepedőt, és megnézte azt a régi bőröndöt.

– Mert vannak dolgok, amik arra szolgálnak, hogy emlékeztessenek arra, honnan jöttél.

— És honnan jöttél?

A városra gondolt, a hirdetésre, a megígért 7 napra, és arra a kérdésre, amit egy törött kanalú gyerek feltett.

—Keresés folyamatban van

Mateo elküldte a tésztát.

– És megtaláltad, amit kerestél?

Mariana hallotta, ahogy Diego egy feladatról beszélget Nicóval, Valeria fiókokat nyitogat a konyhában, a kutya kaparászik az ajtón, és a lovak nyugodtan mozognak La Cañadában.

Mosolygott

—Nem

Mateo megállította a szemét.

Mariana tomó a kezemben.

—Legyen jobb

Milyen érzés volt elolvasni ezt a történetet? Ha megérintett vagy érdekesnek találtad, ne felejtsd el megosztani, hogy minél több ember felfedezhesse. ❤️

Még sok izgalmas történet vár rád. Görgess lejjebb, és kattints a „Továbbiak Jerrytől” gombra, hogy folytathasd. Köszönjük, hogy elolvastad! 👇