– Ez egy hazugság.

– Akkor lesz lehetősége válaszolni.

Mariana a szociális munkásra nézett.

„Ellenőrizheted a házat. A gyerekek itt esznek, tanulnak és alszanak. De szeretném, ha jegyzőkönyvbe vennék, hogy a kérés attól a hitelezőtől származik, aki megpróbálja lefoglalni a ranchot.”

A nő felírt valamit.

Ramiro lépett először, de nem ő nyert.

Azon az estén Mariana megmutatta Santiagónak a feljegyzéseket.

—Három módosított fizetési mód van itt. Az eredeti szerződés pedig kimondja, hogy minden fizetést először a tőkére kell vonatkoztatni. Ramiro az ellenkezőjét tette.

– Ez változtat az adósságon?

-Sok.

Santiago végigsimított az arcán.

– Elena vezette a könyvelést. A halála után megőriztem néhány papírt, és azt terveztem, hogy később átnézem őket.

– És aztán soha nem érkezett meg.

Nem válaszolt.

A 6. napon Mateo követte Marianát a kamrába.

—Tudod, hogyan kell fehér babot sonkával készíteni?

Mosolygott.

-Igen.

A fiú eltűnt, majd egy papírba csomagolt csonttal tért vissza.

Santiago, aki a folyosóról figyelte az eseményeket, nagyot nyelt.

– Ez az első alkalom, hogy bármit is kért, mióta az édesanyja meghalt.

Mariana két kézzel kapta át a csomagot.

–Akkor holnap fehér bab lesz.

Mateo bólintott, és mielőtt elment, egy pillanatra Mariana karjába temette a homlokát. Santiago meglátta őt, és az udvar felé kellett néznie.

Azon az estén úgy döntött, hogy marad.

Nem azért, mert Santiago kérte rá, hanem mert Valeria bevitte Elena jegyzetfüzetét a konyhába, hogy megtanuljon almás pitét sütni; mert Nico bevallotta, hogy magát hibáztatja, amiért ő magyarázta el Mateónak, hogy az anyja nem fog visszatérni; mert Diego kezdte elengedni a házimunkát; és mert az a ház már nem tűnt számára munkának.

Három nappal később az ég megváltozott.

Egy vihar zuhant le a hegyekből heves széllel és zuhogó esővel. A ménesfarm 28 lova nyugtalanná vált.

Mariana már Santiago érkezése előtt látta a problémát.

– Az északi oldalon lévő oszlop laza.

Villámcsapás csapott le a közelben.

A lovak feltorlódtak.

A posta megadta magát.

Kevesebb mint 1 perc alatt a 28 állat a szakadék felé vette az irányt.

Santiago felült Lucerora, gesztenyebarna lovára, és utánaindult.

„Tartsátok meg a gyerekeket!” – kiáltotta.

Mariana bevitte mind a négyüket a házba.

– Diego, te vagy a főnök, amíg el nem megyek.

– Én veled megyek.

-Nem.

– Összeszerelésről van szó.

– Ezért van szükségem rád élve és itt.

Átadott neki egy mobiltelefont.

– Ha két órán belül nem érünk vissza, hívd Don Ernesto Paredest, és vidd el a testvéreidet a farmjára.

Diego tiltakozni akart.

– Ez is bátorság – mondta. – Maradni, amikor futni akarsz.

Mariana felült Niebla, egy nyugodt szürke kancára, és követte a nyomokat.

Szétszóródott lócsoportokra bukkant, és sikerült többet Niebla mögé terelnie. A pásztorkutya a szagot követve előbukkant az aljnövényzetből, és a szakadék felé ugatva megszólalt.

Aztán Mariana látta, hogy Lucero lovas nélkül tér vissza.

A félelem hideggé változott.

Gyorsabban lovagolt.

A normális esetben száraz patak zúgott a hegyekből. Mariana már a víz meglátása előtt érezte a nedves föld szagát.

A folyómedernél találta meg Santiagót, akinek az egyik lába egy kidőlt nyárfa törzse alá szorult.

– Nincs eltörve – mondta.

– Ezt mondják a férfiak, ha valószínűleg elromlott.

Kötelet kötött a fatörzshöz és Niebla nyergéhez. A kanca húzta, de rossz szögben állt.

A víz hangja egyre közelebb és közelebb ért.

Aztán megjelent néhány ló a ménesből. Köztük volt Mora, a vezető kanca, akit a többiek mindig követtek.

Mariana kötelet cserélt, nyugodtan közelebb hozta Morát, és mindkét kanca súlyát egy másik szögből használta ki.

– Na, Santiago!

Ő lökte.

A rönk gurult.

Santiago kinyújtotta a lábát.

Marianának alig sikerült felvinnie Nieblába, amikor sötét víz áradata ellepte a helyet, ahol csapdába esett.

Több mint 20 lóval tértek vissza Mora nyomában.

A négy gyerek a verandán várt.

Mateo mezítláb futott, megfogta Mariana kezét, és az apjára nézett.

– Visszamentél hozzá.

Diego lehajtotta a fejét. Aztán odalépett az apjához, és segített neki átemelni a másik oldalra.

Elena halála óta most először tűnt úgy, mintha nem lenne őr.

De hajnalban jött a legrosszabb hír.

Egy szomszéd arról számolt be, hogy Ramiro már benyújtotta a törött karámról, a sérült apáról és az eltűnt lovakról készült fényképeket bizonyítékként arra, hogy Los Álamos “veszélyes otthon” volt.

És kérte, hogy a gyermekvédelmi meghallgatást halasszák el csütörtökre.
3. RÉSZ
Mariana nem vitatkozott. Kávét főzött, kinyitott egy új jegyzetfüzetet, és irodává alakította a konyhát.

„Ha Ramiro mesélni akar egy történetet, akkor meséljük el az egészet” – mondta.

Santiago lába be volt kötözve, és alig tudott rá súlyt helyezni.

-Mire van szükséged?

– Először is az összes üzenet, amit küldtem. Aztán a visszaigazolások. Utána szeretném tudni, hogy ki más függ még a La Cañada vizétől.

Dél előtt érkezett meg az öreg Ernesto Paredes. 68 éves volt, és a környék egyik legrégebbi ingatlanának tulajdonosa.

– Ramiro ma reggel megkérdezte, hogy hány lovat veszítettél el – mondta. – Azt is megkérdezte, hogy a gyerekek egyedül vannak-e.

Mariana megmutatta neki a számviteli különbségeket.