Pofon vágta a partin, mit sem sejtve arról, hogy a férje – a herceg – figyeli.
A csapás hangosabb volt, mint a hegedűk.
Catalina Herrera elvesztette az egyensúlyát, és egy virágcserép mellé esett az üvegházban. Esteban Valcárcel vikomt továbbra is felemelt kézzel figyelte.
– Kényszerítettél – mondta.
Aztán kinyílt az oldalsó ajtó.
Rafael Mendoza, Valdenorte hercege megjelent a lámpafényben. Látta a földön fekvő feleségét, az arcán a sebet, és a férfit, aki már hátrálni kezdett.
Catalina gyerekkorától megtanulta, hogy egy dühös férfi bármelyik szobát börtönné változtathatja.
Azon az éjszakán először állt valaki közé és az ajtó közé anélkül, hogy megakadályozta volna a távozásban.
Minden hat hónappal korábban kezdődött, amikor az apja meghalt.
A 19. század közepén Angliában egy tiszteletreméltó család bukása majdnem akkora társadalmi érdeklődést keltett, mint egy házasságkötés. A Herreráék veszteségei mindkét eseményt látványossá tették.
Apja szerencsejáték-adósságokat, egy jelzáloggal terhelt ingatlant és hitelezőket hagyott maga után, akik úgy beszéltek Catalináról, mintha ő is a rendelkezésre álló vagyon között lenne.
26 éves volt. Tudta, hogyan kell könyvelni, hogyan kell szerződéseket olvasni, és hogyan kell mosolyogni, amikor illik. Ezek a készségek azonban nem voltak elégek ahhoz, hogy Valcárcel ne érkezzen meg egy lánykéréssel.
Bizonyos adósságokat elengedett, ha a nő beleegyezett, hogy feleségül megy hozzá.
Nem kérdezte meg tőle, hogy akarja-e. Elmagyarázta, mennyibe kerülne neki, ha visszautasítaná.
– Apád megértette a megállapodásokat – mondta, és átnyújtotta a dokumentumot.
Catalina emlékezett azokra az időkre, amikor a férfi megszorította a csuklóját, amikor üdvözölte.
– Az apám meghalt. Tárgyalnia kell velem.
Valcárcel elmosolyodott.
– Pontosan ezt csinálom.
Másnap Rafael meglátogatta a házat, hogy átnézzen néhány, apja üzleti ügyeivel kapcsolatos váltót. Catalina egy újabb férfira számított, aki hajlandó volt kihasználni a helyzetet.
A herceg átvizsgálta az iratokat, és további kamatokat, ismételt összegeket és elegendő dokumentáció nélküli fedezetként felajánlott ingatlanokat talált.
– Adtak már egy teljes listát a tartozásairól?
– Kaptam már nyílt fenyegetéseket. A beszámolók kevésbé egyértelműek.
Rafael most emelte fel először a tekintetét.
Napokkal később megszerezte a kialkudható kötvényeket, a többit pedig átadta ügyvédeinek. Valcárcel elvesztette a nyomásgyakorlás fő eszközét.
De a hercegnek feleségre is szüksége volt, aki vezeti a háztartását, miközben ő északon öntödékkel és vállalkozásokkal foglalkozott. Ezt nyíltan kimondta.
Catalina olyan fáradtsággal hallgatta a javaslatot, mint aki csak mások által kinyitott ajtók közül tud választani.
– Mi történne, ha nemet mondanék?
– A váltók nem kerülnek vissza Valcárcelhez. Az én javaslatom más tészta.
Egy hétbe telt, mire elfogadta.
Az esküvő rövid volt. Nem voltak szenvedélyes fogadalmak, csak udvariasság és egyfajta bizonytalanság, amit mindketten meglehetősen rosszul lepleztek.
Rafael 38 éves volt, kezein olyan munkák nyomai látszottak, amelyeket a szalonokban herceghez méltatlannak tartottak, és nem sok kedve volt magyarázkodni a döntései miatt.
Catalina úgy gondolta, hogy ez a tartózkodás megvetést takar.
Aztán más dolgokat is felfedezett.
Mindig megkérdezte, mielőtt belépett a szobájába. Soha nem javította ki a beszámolóját anélkül, hogy meghallgatta volna. Amikor a lányt hirtelen zaj riasztotta meg, lehalkította a hangját és várt.
Egyik este rajtakapta a nőt egy könyv előtt ülve, amit nem olvasott.
– Tettem valamit, amivel kellemetlen helyzetbe hoztam?
Katalinának eltartott egy ideig, mire válaszolt.
– Apám mindig felemelte a kezét, amikor nem tetszettek neki a számlák.
Rafael az ajtóban maradt.
– Itt azt mondhatod, hogy egy fiók hibás. Még akkor is, ha én magam írtam.
Nem kért további magyarázatokat.
A következő hónapokban Catalina elkezdte felhagyni azzal, hogy felmérje férje hangulatát, mielőtt megszólalt volna.
Azonban továbbra is úgy tekintett a házasságára, mint egy olyan megállapodásra, amelyet hibátlanul be kell tartania. Kezelte a kiadásokat, emlékezett a meghívókra, és elkísérte Rafaelt azokra a találkozókra, amelyeket a férfi legszívesebben elkerült volna.
Ezért voltak Lady Eleanor bálján Londonban aznap este.
A szobában viasz, virágok és erőteljes parfümök illata terjengett. Catherine sötétkék ruhát viselt, és kimerült volt a bókoktól, amelyek apja adósságaival kapcsolatos kérdéseket takartak.
Rafael egy vasútról szóló beszélgetés közben figyelte meg.
Amikor közelebb tudott férkőzni, diszkréten az ujjaira mutatott.
– A kesztyű megsérül.
Csavarta a varrást.
– A hőség miatt van.
– Elmehetünk.
– Még mindig beszélni akar Lord Ashforddal.
– Az várhat.
Katalin az ablakok felé nézett.
– Fejezd be a beszélgetést. Elmegyek egy kis friss levegőt venni. Ha még mindig kényelmetlenül érzem magam, akkor lelépünk.
Bólintott.
Az üvegház szinte üres volt. Egy szökőkút tompította a zenét, és a hold fénycsíkokat vetett a padlóra.
Catalina leült a páfrányok mellé és becsukta a szemét.
Néhány percig nem kellett példaértékű feleségnek, tönkrement lánynak vagy beszédtémának lennie.
Aztán lépteket hallott.
Valcárcel megjelent a bejárat mellett.
– Az új hercegnének el kell rejtőznie a csodálói elől.
Katalin felkelt.
– Menj vissza a nappaliba.
– Korábban nem siettél ennyire megszabadulni tőlem.
– Soha nem akartam veled lenni.
Előrelépett.
Pénzt vesztett befektetéseken, és hónapokat töltött azzal, hogy meséljen a történetének egy olyan változatát, amelyben Rafael elvett valamit, ami az övé volt.
– Megvettem a családod adósságait.
– Az adósságok. Nekem nem.
Catalina az ajtó felé indult. Valcárcel megragadta a karját.
