– Ne fordíts hátat nekem.
Megpróbált kiszabadulni.
– Vedd el a kezed. Hívom a szolgákat.
Megütötte.
Az esés felborított egy virágcserepet. Catalina fájdalmat érzett a vállában, és csengett a füle, ami megnehezítette a hallását.
Rafael éppen akkor lépett be az oldalsó folyosóról. Abból a szobából jött, ahol Lord Ashforddal átbeszélte a terveit.
Valcárcel kinyitotta a száját.
–Megcsúszott. Megpróbáltam megtartani.
A herceg letérdelt Katalin mellé.
– Rád tudnál nézni?
Remegve bólintott.
– Megütött.
– Hallottam őt.
Felajánlott neki egy zsebkendőt, és megkérdezte, tud-e segíteni neki felkelni.
Valcárcel megpróbált közelebb érni.
– Rafael, ez nem érdemel botrányt.
A herceg közéjük állt.
– Ne tegyél egy lépést sem tovább.
A zaj miatt két szolga szaladt oda. Lady Leonor jelent meg mögöttük.
-Mi történt?
Valcárcel egy magánvitáról kezdett beszélni. Catalina félbeszakította.
–Idáig követett, megragadott, és megütött, amikor megpróbáltam elmenni.
A csend még azokhoz is eljutott, akik a terem ajtajában megálltak.
Rafael orvost kért, és valakit, aki értesíti a közelben álló őrt. Amikor Valcárcel megpróbált elhagyni az üvegházat, a szolgák elállták az útját.
– Nem teheted ezt velem mindenki előtt – suttogta a hercegnek.
– Bárki előtt elmondhatja, mit tettél, akit csak akar.
Katalin a férje karjára tette a kezét.
– El akarok innen jutni.
Rafael elkísérte anélkül, hogy kényszerítette volna, hogy átmenjen a tömegen.
Miközben egy csendes szobába vitték, Lady Leonor meghallotta a kertészt: látta Valcárcelt, amint a szolgálati folyosóról fogva tartja, és a csapás után megérkezett az üvegházhoz.
A hazugság már nem pusztán egy férfi szaván múlott egy nő szavával szemben.
Az orvos megvizsgálta Catalinát. Rafael kint várt, amíg a nő be nem kérte.
Borogatással az arca mellett találta.
„Nem akarom, hogy holnap migrén ürügyén elrejtsenek” – mondta.
A kabátját egy széken hagyta.
– Mit szeretne, hogy közöljünk?
–Hogy egy támadásból lábadozom. Nincsenek olyan részletek, amelyeket nem engedélyeztem.
Rafael bólintott.
A hintóban Catherine a kezeit nézte. Nem szerette abbahagyni a remegést.
– Fel kellett volna hívnom valakit korábban.
– El kellett volna engednie őt.
Lassan lélegzett.
– Nagyon egyszerű válaszokat adsz olyan dolgokra, amiket nekem megtanítottak bonyolítani.
– Ez könnyű.
Otthon a szobalánya, Teresa segített neki átöltözni. Rafael vizet hozott, majd az ajtóban várt.
Catalina felhívta, amikor Teresa elment.
– Maradj egy pillanatra.
Odahúzott egy széket.
Egy ideig nem beszéltek. Catalina meglepődve tapasztalta, mennyi megkönnyebbülést jelenthet egy olyan csend, ami nem a büntetés előjele.
Hajnalban Rafael fogadta ügyvédjét, Cárdenas urat.
Felül akartam vizsgálni az összes gazdasági kapcsolatomat Valcárcellel, abba akartam hagyni a működésének támogatását, és követelni akartam a valóban esedékes fennálló tartozásokat.
„Minden rendben van” – figyelmeztetett Cárdenas. „Nem változtathatjuk a felháborodást azonnali embargóvá.”
Rafael a kezeit az asztalra tette.
– Tudom. Rajta.
Catalina később jött be, amikor már volt elég ereje lemenni.
– Szeretném átnézni apám ígérvényeit is.
Az ügyvéd széket kínált neki.
Rafael felállt, hogy odamenjen hozzá, de a nő egy kedves pillantással megállította.
– Leülhetek. Amire szükségem van, az az, hogy elmagyarázzák nekem.
Megtalálták Valcárcel leveleit, amelyekben kikötötte, hogy a fizetések felfüggesztése a házasságkötés feltételéhez kötött. A dokumentumokat, a tanúkat és az orvosi vizsgálatot csatolták a vonatkozó ügyirathoz.
A társadalmi nyomás azonnal megkezdődött.
Egy ismerőse üzenetet küldött, amelyben azt javasolta, hogy az ügyet a vikomt hírnevének károsítása nélkül oldják meg. Egy másik azt állította, hogy Catherine meggondolatlanul hagyta magára a szalont.
Lady Leonor válaszolt azoknak, akik kérdezni jöttek tőle.
– Az üvegház a házamhoz tartozik. Egy vendégnek joga van átsétálni rajta anélkül, hogy megtámadnák.
Katalin megtartotta ezt a kifejezést.
Nem mindenki volt bátor. Voltak lemondott meghívások, kínos látogatások és olyan nők, akik lehalkították a hangjukat, hogy hasonló történeteket meséljenek.
Egy fiatal nő megfogta a kezét, miközben távozott.
– Soha nem mondtam semmit.
Katalin nem kérdezte meg tőle, hogy miért.
-Nagyon sajnálom.
Amíg a nő lábadozott, Rafael elkísérte az orvoshoz, és intézte azokat az ügyeket, amelyeket át akart adni. Ő is hibázott.
Egyik délután bejelentette, hogy egy hónapra felfüggeszti az összes látogatását.
Catalina egy levél fölött nézett rá.
– Az övék vagy az enyém?
Mielőtt válaszolt volna, megértette.
– Azt akartam, hogy pihenjen.
– Akkor kérdezd meg, melyik fáraszt el.
Rafael leült vele szemben.
—Igazad van.
Azon az estén Catalina otthagyta a levelet és figyelte őt.
– Miért számít neked ennyire, ami velem történik?
Eltartott egy ideig, mire válaszolt.
– Mert szeretem őt.
A szavak olyan esetlenül jöttek ki, amire nem számított volna egy olyan férfitól, aki képes órákon át tárgyalni.
Rafael a tűz felé nézett.
–Nem tudom, mikor kezdődött. Talán amikor kijavította azokat a beszámolókat, majd ott maradt, hogy segítsen Teresának megkeresni a beteg testvérét. Vagy amikor abbahagyta a velem való beszélgetést, mintha parancsra várna.
Katalinának gombóc a torkában.
– Beleegyeztem a házasságba, mert féltem.
-Tudom.
– Nem vagyok benne biztos, hogy érted, mennyire.
Rafael ismét ránézett.
–Akkor el kell mondanod. Ha akarod.
Mesélt neki a hitelezők látogatásairól, az apjáról, és arról a szégyenről, hogy összekeveri a megkönnyebbülést a kötelező hálával.
–Néha még mindig úgy gondolom, hogy egyet kell értenem veled, mert megmentettél.
