– Felhívom a temetkezési vállalatot.
– Jobban is teszed. Az én koromban bármelyik nap szekrényként fogom használni.
Rogelio másnap megérkezett ugyanazzal a fiatal fiúval.
A kerítésen kívül állt.
-Ez…?
– Hurrá! – kiáltotta Teresa a konyhából. – Gyere be félelem nélkül.
Rogelio kidugta a fejét.
– Csak meg akartam erősíteni.
– Gyere be. Kávét iszunk egy kannából.
A temetkezési vállalat beleegyezett, hogy hetven százalékot visszatérít, mivel a koporsót nem használták.
Rogelio és a társa leszedték a törölközőket és felemelték a dobozt.
Mielőtt elment volna, a bajszos férfi Teresára nézett.
– Minden tiszteletem mellett, asszonyom, de még soha nem kellett koporsót cipelnem csak azért, mert az ügyfél életben maradt.
– Mindig van egy első alkalom.
A férfiak elkezdték a teherautó felé vezetni.
A koporsót most úgy vitték ki a házból, hogy a lába az ajtó felé nézett.
Teresa a keretnek támaszkodott.
– Vigyázzatok magatokra, srácok, ez vadonatúj.
Rogelio hangosan felnevetett.
Mariana átölelte az anyja vállát.
– Anya, ígérd meg, hogy legközelebb, amikor kórházba mész, szólsz.
– Ígérd meg, hogy legközelebb, amikor eladod az ingatlanodat, te is így teszel.
-Üzlet.
– És nem veszel koporsókat anélkül, hogy megkérdeznéd a színét.
Marianna nevetni kezdett.
– Melyiket részesíted előnyben?
Teresa figyelte, ahogy becsukják a furgont.
Aztán arra a földre nézett, ahol Ramón szárított napraforgói még mindig látszottak a távolban.
– Egyelőre egy sincs.
Megfogta a lánya karját.
– Az várhat.
Mariana a vállára hajtotta a fejét.
Teresa három napot töltött azzal, hogy felfedezzen valamit, amit egyetlen orvos sem tudott volna elmagyarázni neki a műtét során: néha egy család nem a szeretet hiánya miatt bomlik fel, hanem mindannak a miatt, amiről hallgat, abban a hitben, hogy ezzel megvédi a másik embert.
Eltitkolt egy műtétet, hogy ne aggódjon a lánya miatt.
Mariana eltitkolta az adósságát, hogy elkerülje a vitát az anyjával.
Zenaida addig titkolta kétségbeesését, amíg az szörnyű hazugsággá nem változott.
És végül egy koporsó kellett a ház közepén, hogy rákényszerítsék őket az igazat egymásnak.
Teresa becsukta az ajtót, ahogy a teherautó eltűnt.
Aztán óvatosan megérintette a szemkötőt.
– Tudod mit, lányom?
-Hogy?
– Befogott szemmel olyan dolgokat láttam, amikre évek óta nem akartam nézni.
Marianna nem válaszolt.
Csak átölelte.
És Teresa arra gondolt, hogy talán ez volt az igazi oka annak, hogy a koporsó túl korán érkezett: hogy emlékeztesse őket, amíg még élnek, hogy vannak beszélgetések, amelyeket nem szabad későbbre halasztani.
