A bíró a csalárd módosítás miatt semmisnek nyilvánította a váltót. Mivel Mateo befizetései meghaladták a jogos tőke és a megengedett kamat összegét, elrendelte a tartozás elengedését és az ingatlan tehermentesítését. Elrendelte Laureano és Eusebio letartóztatását is csalás, hamisítás, fenyegetés és jogellenes szabadságvesztés miatt.
Amikor a végrehajtó megbilincselte Laureanót, hét másik család is gyanús szerződéseket adott át. A férfi, aki félelmében irányította San Isidrót, elhagyta a bíróságot, pontosan azok az emberek vették körül, akikről azt hitte, hogy képtelenek ellene kiállni.
Inés addig nem ünnepelt, amíg a tiszta címet a kezébe nem kapta.
– Az ingatlan a tiéd és Rosita – mondta a bíró. – Jogilag senki sem lakoltathat ki benneteket.
A lábai felmondták a szolgálatot. Jacinto elkapta, mielőtt a földre zuhant volna.
Rosita háromszor tapsolt, majd megölelte mindkettőjüket.
Tiszta ég alatt tértek vissza a kunyhóba. Canela még mindig a kútnál állt, felháborodva, hogy egyedül töltötte az éjszakát. Az öszvér felbőgött, amikor felismerte őket. Jacinto vizet adott a gesztenyebarna lónak, és megjavította az ajtót, amelyet Eusebio betört.
Inés erős kávét és tortillát készített a maradék lisztből. Nem volt lakoma, de az asztal már nem úgy nézett ki, mint egy leltár az elveszett holmikról.
Jacinto Rosita elé állította a két öregembert.
– El kell mondanom valamit Almáról.
A lány csendben várt.
„A lányom volt. Egyidős volt veled, és telerakta a zsebeimet virágokkal. Amikor meghalt, találtam egyet a Bibliámban. Elégettem, mert túl fájt ránézni. Aztán elmentem otthonról, és úgy döntöttem, hogy senkit sem fogok szeretni.”
– Már nem szeretted Almát?
–Annyira szerettem, hogy összekevertem a szerelmet a fájdalommal. Azt hittem, ha elpusztítom az emlékeit, abbahagyom a szenvedést. De a szerelem nem tűnt el. Csak megvárta, amíg nekem adod ezt a virágot.
Jacinto elvette az elhalt búzavirágot.
„Nem tudom helyettesíteni az apádat. És nem is akarom. Mateo mindig is a részed lesz, és ennek a háznak.”
Aztán Inésre nézett.
– De ha megengedi, szeretnék maradni. Nem hálából, és nem is azért, mert azt hiszem, szükséged van egy férfira, aki helyetted dönt. Azért akarok maradni, mert itt újra éreztem, hogy a munkámnak, a kezeimnek és az életemnek van célja.
Inés összefonta az ujjait az övével.
–Ennek a háznak nincs szüksége másik tulajdonosra. Szüksége van valakire, aki képes megosztani vele.
– Meg tudom csinálni.
Rosita fogta a legújabb virágot, és Jacinto zsebébe tette.
– Akkor ne menj el.
Jacinto ismét sírt, de ezek a könnyek nem pusztán a hiányból fakadtak. Egy olyan ember könnyei voltak, aki éveket töltött a sírok elől menekülve, és most jött rá, hogy a halottaira való emlékezés nem akadályozza meg abban, hogy szeresse az élőket.
Télen megjavította az istállót, kimélyítette a kutat, és munkát talált egy közeli tanyán. Inés kecskesajtot és tortillákat árult San Isidróban. Soha többé nem engedte meg, hogy bárki átnézze a számláit anélkül, hogy minden egyes számot megmagyarázna. Rosita a régi Biblia segítségével tanult meg olvasni, ahol édesanyja virágokat tartott.
Tavasszal mindhárman kukoricát vetettek. Canela visszanyerte a súlyát, és újra ugrálni kezdett az újonnan megjavított kerítéseken. Az öszvér magokat vitt, míg a gesztenyebarna ló elkísérte Jacintót a dombokon átívelő körútjain.
Jacinto és Inés áprilisban házasodtak össze. Nem volt drága ruha vagy elegáns zene. Rosita tiszta zsákvászonból készült ruhát viselt, és egy kék búzavirágot tűzött a nyakába. A szomszédok babbal, hússal, barna cukros kenyérrel és kölcsönszékekkel járultak hozzá.
Basilio jelen volt, a sebhely még mindig látható volt. Vallomásának köszönhetően 11 család visszakapta a földjét. Tomást nevezték ki a nyilvántartás élére, miután egy vizsgálat feltárta, hogy mennyi dokumentumot manipuláltak.
Ahogy leszállt az est, Jacinto kiment a verandára Inéssel. A faház, amely hónapokkal korábban még a földbe süllyedni látszott, most tele volt nevetéssel, ételekkel és hangokkal.
– Rosita bajt fog okozni nekünk – mondta Inés –. Már hatéves, és már azt hiszi, hogy ő vezeti az egész ranchot.
– Alma nagyon szerette volna őt.
– Talán már most is szereti.
Jacinto átkarolta a feleségét. Nem kellett választania a múlt és a jelen között. Elena és Alma továbbra is a szívének abban a részében éltek, amit ők építettek, míg Inés és Rosita ablakokat nyitottak ki ott, ahol korábban csak falak voltak.
Az ajtó nyikorgott. Rosita megjelent hálóingben, és valamit rejtegetett a kezében.
– Jacinto úr, ezt a virágot önnek szedtem. Ez a tavasz első virága.
Átadott neki egy új búzavirágot, kéket, mint az eső utáni ég.
– Hívhatsz Jacintónak – mondta –. Vagy valamikor, ha úgy tetszik, valami másnak.
Rosita elgondolkodott rajta. Aztán a férfi mellkasára hajtotta a fejét.
– Neked szól, apa.
Jacinto a szívéhez szorította a virágot. Feleségével az oldalán, lányával a karjában, a csillagok ragyogásával a tanyán, megértette, hogy a szerelem sosem halt meg. Egyszerűen csak gazdát cserélt, hogy hazavezesse.
Milyen érzés volt elolvasni ezt a történetet? Ha megérintett vagy érdekesnek találtad, ne felejtsd el megosztani, hogy minél több ember felfedezhesse. ❤️
Még sok izgalmas történet vár rád. Görgess lejjebb, és kattints a „Továbbiak Jerrytől” gombra, hogy folytathasd. Köszönöm szépen, hogy elolvastad. 👇
