„Elfoglaltak vagyunk” – mondta az elnök.

Josefina elé tette a papírokat.

– Akkor a válaszaik rövidek lesznek.
– Miért adták el egy olyan ingatlant, amelynek adóit kifizették?

Gáspár elmosolyodott.

– Bárki készíthet nyugtát.

—Hozd el a nyugtákat.
—Keresd a 4417-es, 5209-es és 6031-es számokat.

Cipriano elejtette a tollat.

A szomszédok, akik más elintéznivalókra vártak, megálltak a folyosón. Doña Petra az ajtóhoz lépett.

„Ismerem azokat a számlákat.”
Inés megmutatta nekem őket, mielőtt elpakolta a holmiját.

Gáspár felkelt, hogy a levéltárba menjen, de Josefina az útjába állt.

„Akinél a kulcsok vannak, menjen el.”
„És az elnök kísérje el.”

Cipriano visszatért a könyvekkel. Az első számnak megfelelő oldalt kivágták és beragasztották. A következőn az egyik dátum kitűnt a másik alól. A harmadikon sötétebb tinta látszott, mint a szomszédos bejegyzéseken.

Az elnök némán összehasonlította a papírokat.

– Ki tette ezt?

Cipriano a földbirtokosra nézett, majd a nőre, aki egy elnyűtt takarót szorongatott.

– Én engedélyeztem a változtatásokat.
– Azt mondták, hogy ezek javítások.

– Mondd el, ki mondta el neked – kérdezte Josefina.

Az öreg sírni kezdett.

– Gaspar.
– Amikor Emiliano megkérdezte, elhallgattattam.
– Féltem, hogy elveszítem a fizetésemet.

Gáspár zavartan szólította. Hangja már nem csengett barátságosan.

Aztán Emiliano megjelent az ajtóban, kalapjával a kezében.

– Nekik is hallgatniuk kell rám.

Josefina megfordult.

– Le fogják tartóztatni.

– Ezúttal nem fogok bujkálni.

Azt állította, hogy lepecsételte a hirdetményeket, fenyegetéseket kapott, majd pénzt felvéve elmenekült. Megadta a dátumokat, neveket, és elmagyarázta, hol kell keresni az eltéréseket.

Barrera leszedte az asztalról a papírokat, amiket Gaspar próbált felszedni.

– Senki sem megy ki ezekkel a dokumentumokkal.

Az elnök a kerületi igazságügyi hatóság közbenjárását kérte. A parancsnok Emilianoval maradt, amíg megkezdték a vallomások felvételét.

Josefina egyedül tért vissza a tanyára, nem tudva, hogy megmentette-e, vagy átadta-e.

A nyomozás nem ért véget aznap délután. Heteken át nézték át a számlákat, felkutatták a kifizetéseket, és kikérdezték a vagyontalan családokat. Gaspar hat földterületet szerzett a patak ellenőrzésére. A könyvek és a tanúvallomások fokozatosan lerombolták a tagadásait.

Az Emiliano elleni lopás vádja kudarcba fulladt. Beismerte hanyagságát, és minden felülvizsgálat során teljes mértékben együttműködött. Cipriano elvesztette az állását; Gaspar ellen büntetőeljárás indult, és a csalárd eladásokért kártérítést kellett fizetni.

Josefina vásárlását is törölték. A 18 pesót letétben tartották, amíg Inés hagyatékát felülvizsgálták, mivel nem voltak ismert örökösei. Josefinát felhatalmazták a vagyon kezelésére, amíg helyzete rendeződik.

Még nem nyert házat. Sikerült megakadályoznia, hogy hazugságokkal eladják.

Emilianót az iroda előtt találta, amint szabadon, a kezeit nézegetve.

„Egy földmérő segédet keres” – mondta neki. „
Szüksége van valakire, aki ért a könyveléshez.”

Bólintott.

– Nem akarom, hogy csak azért bocsáss meg nekem, mert most könnyű.

Josefina lassan vette a levegőt.

„Amit elrejtett, még mindig fáj nekem.”
„De azt is tudom, hogy ki temette el Inést, amikor mindenki más elhagyta.”

Emiliano felnézett.

– Írhatok neki?

– Kezdheted azzal, hogy elmondod az egész igazságot.

Hosszú volt a tél. Josefina megtanulta, hogyan gyújtsa be a kályhát anélkül, hogy füsttel teli lenne a konyha. A tyúkok a hidegben abbahagyták a tojásrakást; Josefina tovább etette őket, emlékezve arra, aki megkérte, hogy tartsa meg őket.

Doña Petra varrási megbízásokat hozott neki. Később más asszonyok érkeztek anyagokkal, kenyérrel és hírekkel. Háza megszűnt félreeső hely lenni, ahol senki sem állt meg.

Az első ügyfél egy férfi felesége volt, aki nevetett az aukción. Zavarban érkezett, lánya egyik ruháját viselte, és előre akart fizetni. Josefina csak a megbeszélt összeget fogadta el az átalakításokért. Miközben a tűzhely mellett varrtak, a nő bevallotta, hogy ő is fél Gaspartól. A későbbi látogatások hasonló történeteket hoztak. Josefina kezdte felismerni ezekben a hangokban ugyanazt a hallgatást, amelyet évekig tartott. Minden megbízással többet nyert vissza, mint pusztán pénzt: segítséget kérhetett anélkül, hogy úgy érezné, feladja a szabadságát.

Emiliano kéthetente írt. Leírta a munkáját, és kérdezősködött a tetőről, a csirkékről és Josefina kezeiről, amelyek repedeztek a hidegben.

Először rövid hírekkel válaszolt. Aztán megemlítette, hogy néha kávét főz két személyre, mielőtt eszébe jutna, hogy egyedül van.

Márciusban 31 pesója volt megtakarítva. A hagyatéki eljárás befejezése után a letétbe helyezett és nyilvánosan megvizsgált dokumentumokkal hivatalossá tudta tenni a vásárlást. Doña Petra elkísérte, amikor átvette a tulajdoni lapokat.

Josefina a varrókészletébe tette a nyugtát.

Április végén, miközben babot ültetett, megjelent Emiliano. Borotvált arccal és szerszámokkal a kezében megállt a szekér mellett.

– Megint beázik a tető – mondta.

– Meg tudom javítani.

– És akkor?

Elhagyta a kalapját.

–Szívesen maradnék, ha szeretnéd.
–Társként, anélkül, hogy bárki elől elbújnék.

Josefina a házra, a nyárfára és a keresztre nézett.

– Még mindig rossz szakács vagyok.

–Túléltem a tortilláikat.

A lány nevetett, és kinyújtotta a kezét. Emiliano anélkül fogadta el, hogy túlságosan megszorította volna, időt hagyva a lánynak, hogy elhúzza. Josefina nem tette.

Így maradtak, amíg egy tyúk kotkodácsolása meg nem történt az istállóban. Josefina Inés sírjához vezette, és megmutatta neki a virágokat, amiket köré ültetett. Emiliano letérdelt, hogy kitépjen egy gyomot.