– Jó éjszakát, anya! – mondta Julian, és letette a telefont.

Megmozdult a székében. Hirtelen a karja az asztal széléhez ért, és valami legurult róla.

Egy nehéz, aranyozott Montblanc töltőtoll tompa puffanással csapódott a perzsa szőnyegnek. Közvetlenül az asztal alá gurult, pontosan félúton Julian bőrcipője és remegő kezeim között.

Meghűlt bennem a vér.

Julian bosszúsan felnyögött. Teljes, bénító rémülettel néztem, ahogy a keze leereszkedik az asztal alatti árnyékba, vakon tapogatózva a sötétben a toll után.

Ujjai végigsimítottak a szőnyegen. Sötét selyemköntösöm anyagához súrlódtak.

Megállt a szívem

Szünetet tartott. Ujjai megrándultak. Megpróbálta azonosítani az anyag textúráját. Lehunytam a szemem, felkészülve az erőszakos szorításra, a sikolyra, a végére.

De a keze egy centivel balra mozdult, ujjai a toll hideg aranyát fonták. Visszahúzta a kezét, és felült.

– A francba! – motyogta, és egyetlen húzással kiitta a whiskyjét. Felállt, hátratolta a széket, majd kiment a dolgozószobából, lekapcsolta a villanyt és bezárta maga mögött az ajtót.

Még tíz percig dermedten álltam az asztal alatt, könnyek patakokban folytak az arcomon, mielőtt végül kikászálódtam.

Ránéztem a kezemben tartott égő telefonra. Nálam voltak a fájlok. Megvolt az indíték. Megvolt a fegyver.

Julian holnap reggel elmegyógyintézetbe akart küldeni. De előbb túl kellett élnie az éjszakát.

5. fejezet: Az álarcosbál

A Sterling Birtok felismerhetetlen volt. A hatalmas birtok csillogó, pazar filantróp homlokzattá változott. Hatalmas fehér sátrak uralták a gyepet, kristálycsillárok lógtak ideiglenes acélrácsokról, és több ezer fehér liliom – Margaret kedvenc virága – fülledt, gyászos illattal fojtogatta a levegőt.

Elkezdődött a Sterling Enterprise éves jótékonysági gálája.

A sminktükröm előtt ültem, egy méretre készített, éjkék ruhában, ami elegánsan ráomlott a terhes pocakomra. Nehéz, korlátozó és fojtogató volt – akárcsak a házasságom.

Margaret mögöttem állt, és megigazította a nyakamban lévő gyémánt nyakláncot. A tükörképe a kiszámított tökéletesség portréja volt.

– Előadhatóan nézel ki, Evelyn – mormolta, jeges ujjaival a kulcscsontomat súrolva. – Emlékezz ma este a szerepedre. Te vagy a törékeny, szeretett feleség. Mosolyogsz. Bólintasz. Teljes imádattal nézel Julianra. A sajtó farkaséhes. Egy egységes, jóindulatú családot mutatunk nekik, amely elkötelezett a bántalmazott nők megsegítése iránt. Ne tedd tönkre ezt.

– Természetesen, Margaret – mondtam halkan, és üres, üres mosolyt küldtem felé. – Csak jó feleség akarok lenni. Azt akarom, hogy Julian büszke legyen rám.

Megveregette a vállamat, ami nem a szeretet, hanem a birtoklás jele volt. „Jó kislány.”

Ahogy kiment a szobából, az alárendelt maszk leolvadt az arcomról. Felvettem a lámpánál fogva használt telefonomat, és egyetlen SMS-t küldtem Silasnak.

A csomag becsomagolva. Kész a szállításra.

Egy pillanattal később megjött a válasz.

A technika teljesen le van tiltva. Lezártam az AV-fülkét. Várjuk meg a pezsgős koccintást.

Felálltam, vettem egy mély levegőt, és kimentem a szobából.

A grandiózus bálterem tele volt szmokingokkal és dizájnerruhákkal. New York elitje – szenátorok, hedge fund menedzserek, társasági hölgyek – keveredtek, és vintage pezsgőt kortyolgattak, amit ugyanaz a vérpénz finanszírozott, ami a kínzásaimat is fizette.

Julian a lépcső alján várt rám. Makulátlanul festett egy szabott szmokingban, hibátlanul játszotta az odaadó pátriárka szerepét. Megfogta a kezem, és megcsókolta az ujjperceimet a bejáratnál összegyűlt helyi sajtó villogó kameráinak.

– Gyönyörű vagy, szerelmem – suttogta a fülembe, lehelete forró és visszataszító volt. – Csak tűrd túl ezt az estét, és végre kipihenheted magad.

Ó, én pihenni fogok, Julian – gondoltam, mosolyom meg sem rezzent. De te nem fogsz.

Megláttam Valerie-t a terem túlsó végében. Testhezálló, botrányos piros ruhát viselt, ami büszkén mutogatta növekvő pocakját. A tömeg szélén állt, szénsavas vizet kortyolgatott, magára vonta a tekintetemet, és egy önelégült, mindentudó vigyorral nézett rám. Azt hitte, ez az ő koronázása.

Az este lassan elhúzódott, émelyítően színlelt empátia és öndicséret fitogtatásaként. Tökéletesen játszottam a szerepemet. Elfogadtam a leereszkedő részvétnyilvánításokat a „legutóbbi egészségügyi problémáim” miatt. Hagytam, hogy Julian a derekamnál fogva vezessen. Hagytam, hogy a hazugságaik piedesztálját olyan magasra építsék, ameddig csak lehet. Mert minél magasabbra másztak, annál több csontjuk tört el, amikor leestek.

Végül a fények elhalványultak, és a báltermet meghitt, drámai fény borította be. Csend lett a tömegen, amikor Julian és Margaret felléptek a nagy színpad közepén álló kristálypódiumra. Mögöttük egy hatalmas, legmodernebb LED-képernyőn a Sterling család címere virított.

Julian intett, hogy csatlakozzak hozzájuk. Lassan felmentem a lépcsőn, jobbra tőle állva.

A pincérek gyorsan mozogtak a tömegben, és vintage Dom Pérignon pezsgőket osztogattak.

– Hölgyeim és uraim – kezdte Julian felerősített, gazdag és zengő hangon, amely visszhangzott a csendes szobában. – Ma este nemcsak a gazdagság, hanem az együttérzés ünneplésére gyűltünk össze. A Sterling Alapítvány a családi szeretetbe vetett mély, alapvető hitből született. Elkötelezettek vagyunk azok védelme iránt, akik nem tudják megvédeni magukat. Hangot adunk társadalmunk bántalmazott, elhallgattatott, megtört nőinek.

Taps hullámzott végig a termen. Margaret jóindulatúan mosolygott.

Julian felemelte a poharát. „A családra. Az igazságra. És a szeretetre.”

A tömeg felemelte a poharát. „Szeretni!”

– És most – folytatta Julian, a mögöttünk lévő hatalmas képernyőre mutatva – egy rövid videóbemutató, amely bemutatja, hogy mit képvisel valójában a Sterling család.

Kattintott a kezében lévő távirányítóval.