7. fejezet: Hamu és jég
A bálteremben káosz tört ki. Sikolások hasítottak a levegőbe, miközben a gazdag elit kétségbeesett rohamában hátratántorodott, asztalokat borított fel, virágdíszeket taposott le, hogy elmeneküljön a színpadról.
Margaret korához képest figyelemre méltóan gyors volt, a tiszta, mérges árulás hajtotta. Juliannak alig volt ideje védekezően felemelni a karját, mielőtt rávetette magát.
„Te gyenge, szánalmas férfiúi mentség!” – sikította, vadul hadonászva az ezüstkéssel.
A penge lefelé ívelő ívben eltalálta a színpad fényeit, átszakította Julian szmokingjának drága anyagát, és mélyen belevágott az alkarjába.
Julian felsikoltott – magas, rekedtes, fájdalommal teli hangon –, hátratántorodott, és vérző karjába kapaszkodott. A vér, amely sötét és erősen tapadt fehér ingéhez, gyorsan eláztatta az ingujját, és a színpad makulátlan padlójára csöpögött.
„Anya, állj meg! Megőrültél?!” – könyörgött Julian, összegömbölyödve a padlón, és rugdosva próbált szabadulni tőle.
– Mindent odaadtam neked! – jajdult fel Margaret, miközben ismét feléje lépett, felemelt késsel, ezüstös haja kibomlott hibátlan kontyából, amitől úgy nézett ki, mint egy őrült. – Én építettem fel ezt a birodalmat neked, és te engem hibáztatsz? Tönkreteszel minket egy kurva gazembere miatt?!
Mielőtt másodszor is lesújthatott volna a késsel, a bálterem nehéz tölgyfa ajtajai kivágódtak.
A sikoltozó tömeg felett a rendvédelmi szervek parancsoló hangjai harsogták a parancsokat. Egy tucat felfegyverzett rendőr, akiket Silas húsz perccel korábban hívott magához, lepte el a termet. Felrohantak a színpadra, és a földre teperték Margaretet. A díszkés hasztalanul csörömpölve repült a fadeszkákon.
„Szállj le rólam! Tudod, ki vagyok?!” – sikította Margaret, vadul csapkodva, miközben hideg acélbilincset szorítottak a csuklójára, és az arcát a padlódeszkákhoz nyomták.
Két másik rendőr talpra rángatta Juliant. A férfi most már nyíltan zokogott, sápadt arccal, vérző karját szorongatva. A szobán keresztül Valerie-t női rendőrök durván kikísérték, arcát a kezei mögé rejtve, miközben a sajtó vakukkal bombázta.
A színpad szélén álltam, a káosz érintetlenül hagyott. A légzésem egyenletes volt. A szívem nyugodt. Néztem, ahogy a birodalom lángol, és semmi mást nem éreztem, csak az igazságszolgáltatás hűvös elégedettségét.
Ahogy a rendőrök elvonszolták Juliant mellettem, a tekintete találkozott az enyémmel. Az arrogancia eltűnt. A kegyetlenség eltűnt. Csak egy megtört ember szánalmas rettegése maradt, amikor rájön, hogy vége az életének.
– Evelyn – sírta, miközben vér csöpögött az ujjairól. – Evelyn, kérlek… kérlek, mondd meg nekik. Mondd meg nekik, hogy szerettelek. Mondd meg nekik, hogy az ő ötlete volt.
Teljesen kifejezéstelen arccal néztem rá. Benyúltam a ruhám felsőrészébe, és előhúztam egyetlen összehajtott papírlapot. Az előre aláírt válóper volt rajta, amit a könyörtelen ügyvédeim alaposan módosítottak, hogy megfosszák mindenétől, amije volt.
Hagytam, hogy a papír kicsöpögjön az ujjaim közül. Puhán landolt a színpadon, közvetlenül Julian vértócsája mellett.
Egyetlen lépést tettem felé, előrehajolva, hogy csak ő és a hajtókáján lévő mikrofon hallhasson.
– A wasabi aznap este… – suttogtam hideg, éles és végleges hangon. – …csípős volt. De közel sem volt annyira, mint ma, Julian.
Nem vártam meg a reakcióját. Hátat fordítottam a Sterling család romjainak. Nem néztem a villogó kamerákra. Nem foglalkoztam a nevemet kiabáló újságírókkal.
Lesétáltam a színpad lépcsőjén, a tömeg rémült áhítattal és mélységes tisztelettel vegyes köszöntött el előttem. A liliomok nehéz, fojtogató illata halványult, helyét a nyitott bálterem ajtaján beáramló friss, hűvös levegő vette át.
A hasamra tettem a kezem, és éreztem egy erős, megnyugtató rúgást a bennem élő kislánytól.
Megcsináltuk, kicsim, gondoltam, miközben kiléptem az éjszakába. A szörnyek halottak.
Epilógus
A tárgyalás az évtized médiaeseménye volt, de én egyetlen napon sem vettem részt rajta. Nem is kellett volna. A pincéből származó nagyfelbontású videó, az orvosi feljegyzések, a Silas által feltárt pénzügyi főkönyvek és a látványos, véres, nyilvános összeomlásuk légmentesen záródó ügyet biztosított az ügyészségnek.
Juliant és Margaret Sterlinget bűnösnek találták gyilkosság összeesküvésében, súlyos testi sértésben és súlyos pénzügyi csalásban. Margaret huszonöt évet kapott. Julian, annak ellenére, hogy sírt a tanúk padján és kegyelemért könyörgött, húsz évet kapott egy fokozott biztonságú szövetségi intézményben. A karján lévő késszúrás okozta sebhely örök emlékeztetőül szolgál majd anyja utolsó szerelmi tettére.
Valerie világa ugyanilyen látványosan omlott össze. Alkut kötött orvosi csalás, zsarolás és bizonyítékok meghamisítása miatt. Jelenleg hét év börtönbüntetését tölti egy állami büntetés-végrehajtási intézetben, fia nevelőszülőknél van elhelyezve, és semmi köze sincs a Sterlingben ellopott vagyonhoz, amelynek ellopásáért a lelkét adta el.
A Sterling Enterprise a történtek után összeomlott. Az igazgatótanács felszámolta a vagyont, hogy kifizesse a csoportos perek és bírságok hegyét. A hatalmas, észak-állambeli birtokot lefoglalták, árverésen értékesítették, és most egy tényleges, legitim rehabilitációs központtá alakítják át a családon belüli erőszak áldozatai számára.
Ami engem illet, én elfogadtam a válási egyezségemet – egy elképesztő összeget, amiről Julian vérzése közben alkudozott –, és eltűntem.
Hat hónappal később egy hatalmas, gyönyörű ház napsütötte verandáján ültem Észak-Kalifornia partjainál, több ezer mérföldre New York hideg pincéitől. Lenéztem a kicsi, tökéletes kislányra, aki mélyen aludt a karjaimban.
A neve Clara. Az én szemeim, sötét, csomós haja van, és az apjából semmi sem látszik rajta.
