A múlt mindig ott lesz velünk. Nora ott lesz valahol a könyvtár polcai között, a vastag keretes szemüvegében, örökre gyerekként, ahogy rosszul olvassa a szabályokat és átugrik három oldalt. De már nem volt egy közénk ékelődő szellem. Már nem egy titok volt, amiből Claire falat épített körénk, hanem egy híd, amin végre mindketten átkeltünk. Leültünk egymás mellé, a vállunk összeért. – Mit csinálsz a hétvégén? – kérdezte Claire, miközben belekortyolt a borába. – Semmit. Miért? – Arra gondoltam, elmehetnénk abba a régi használtkönyv-kereskedésbe a belvárosban. Van ott pár első kiadás, amit meg akarok nézni. Elmosolyodtam, és a tekintetem a mellettem ülő nőre emeltem. – Rendben. De én lapozok. Claire rám kacsintott, és a szemei csillogtak a félhomályban. – Mindig, Ethan. Mostantól mindig te lapozol.
Koccintottunk, és a poharak csengése tisztán visszhangzott az este csendjében. A történetünk furcsán, egyenetlenül kezdődött, tele kihagyott oldalakkal és előrelapozásokkal. De ahogy ránéztem Claire-re, tudtam valamit, amiben végre egészen biztos voltam. A következő fejezetet már együtt fogjuk megírni. Szóról szóra. És az oldalakat pontosan akkor fogjuk megfordítani, amikor mindketten készen állunk rá.
