Marianna ránézett.
– Nem vettem el tőled semmit.
-Természetesen.
–Hazudtál Fernandának. Hazudtál a munkahelyeden. A szüleid olvasták a saját üzeneteidet. Én meg egyszerűen abbahagytam a hallgatást.
Megfordult.
És elment.
A következő hónapok nem voltak tökéletes bosszú.
Valamivel nehezebbek voltak.
Egy rekonstrukció.
Mariana addig tanult, amíg ki nem merült.
A gyakorlati vizsgákon megbukott, és meg kellett ismételnie azokat.
Voltak napok, amikor azzal a meggyőződéssel jött ki a kórházból, hogy már túl késő.
Egy nap visszament a műtőbe, de csak megfigyelőként.
Amikor átlépte a küszöböt, úgy érezte, nem kap levegőt.
Laura közeledett.
– Kimehetünk.
Marianna lehunyta a szemét.
Emlékezett Luciára tinédzserként, gúnyolódott rajta, mert mindig azt mondta magáról, hogy „csak egy orvos”.
A lánya szokta válaszolni:
„Egy napon megérted majd, hogy egy élet megmentése sosem csak „semmi”.”
– Nem – mondta Mariana. – Maradni akarok.
Maradt.
Első tíz perc.
Fél óra múlva.
Később felügyelet mellett vett részt.
Sokkal később elvégezte első teljes műtétjét Lucia balesete óta.
Amikor végzett, levette a kesztyűjét.
„Teljesen le vagyok sújtva” – mondta.
Andrés elmosolyodott.
-Akkor aztán jól sült el.
Daniel a folyosón várta.
A fiú, aki tizenhárom évvel korábban operált, most rezidens volt.
Egy kis csokrot vitt.
– Apámtól és tőlem.
Mariana elolvasta a kártyát.
„Köszönöm, hogy visszajöttél.”
Azon az estén Sergióval és Daniellel vacsorázott.
Nem beszéltek Alejandróról.
Nem volt rá szükség.
Sergio felemelte a poharát.
–Még mindig azon gondolkodom, mi történt volna, ha nem felejtem el a mobilomat azon az estén.
Marianna elmosolyodott.
– Valószínűleg tovább tartott volna.
– A felfedezésében?
– Az emlékezésben rám.
Valamivel később véletlenül összetalálkozott Fernandával egy bevásárlóközpontban.
Fernanda közeledett először.
– Hallottam, hogy visszamentél a kórházba.
-Apránként.
– Ismét bocsánatot akartam kérni.
Mariana figyelte őt.
– Elhittél a hazugságainak.
– De tudtam, hogy nős.
– Akkor tanulj belőle.
Nem lettek barátok.
Nem is gyűlölték egymást.
Mindegyik a maga útját járta.
Alejandro ugyanabban a pozícióban maradt. Az ügyintézést másra bízták. Végül abbahagyta a levelezést Alejandroval.
Amikor utoljára az osztályon járt, felvett egy doboz régi könyvet.
Mariana éppen a kórházba készült.
Sötét nadrágot és egyszerű blúzt viselt, a haja pedig szépen fésülve volt.
Alejandro néhány másodpercig nézte.
– Nagyon sokat változtál.
-Lehet.
– Majd meglátjuk, meddig tart ez a kórházi tartózkodásod.
Hónapokkal ezelőtt ez a kifejezés még sebet tépett volna.
Mariana most elővette a táskáját.
— Majd meglátjuk.
Alejandro vitte a dobozt.
Mielőtt elment, megállt.
– Így ért véget a tizenöt év.
Mariana a férfira nézett, akinek oly sokáig hatalmában állt eldönteni, hogy csinosnak, rátermettnek, érdekesnek vagy haszontalannak érzi-e magát.
Már nem éreztem gyűlöletet.
Csak távolság.
–A kapcsolatunknak vége, Alejandro. Az életemnek nem.
Elment.
Egy héttel később Andrés meghívta vacsorára.
– Osztálytársakként? – kérdezte Mariana.
Andrés ideges lett.
– Ha akarod, lehet randi is.
Marianna elmosolyodott.
Évekkel ezelőtt a korára, az alakjára, az Alejandro által kritizált ráncokra, vagy arra gondolt volna, hogy elég vonzó-e.
Ezúttal csak azt kérdezte magától, hogy van-e hozzá kedve.
– Holnap – felelte. – Ma szolgálatban vagyok, és aludni szeretnék.
Másnap reggel kiment a szobájából, és megállt az ajtó előtt.
Ugyanaz a szoba volt, ahol egykor rejtőzködött, miközben a férje vendégeket fogadott a nappaliban.
Az ajtó nyitva volt.
Mariana az étkezőbe sétált.
Egy komódon egy fénykép lógott, amelyen Lucia mosolygott a napon.
– Most elmegyek, lányom – suttogta.
Felkapta a táskáját és elment.
Fél óra múlva végigsétált a kórház folyosóin.
Laura felhívta az irodából.
Dániel egy másik lakóval tárgyalt egy esetet.
Andrés sietve elindult a műtő felé.
Mariana levette a kabátját, és felvette a fehér köpenyét.
Évekig hitte, hogy Sándor megmentette őt, és ezért el kell fogadnia bármit is, ami ezután következik.
Most megértettem valami sokkal fontosabbat.
Az, hogy megköszönöd valakinek, hogy támogatott, amikor összetört voltál, nem jelenti azt, hogy jogot adsz neki eldönteni, hogy ki leszel, amikor talpra állsz.
Mariana végigsétált a folyosón.
Senkinek sem kellett engedélyt adnia arra, hogy elhagyja a szobát.
És hosszú évek óta először nem kellett engedélyt kérnie az életre.
