1. RÉSZ

– Ha elmész anyádhoz, akkor mindannyian megyünk. Nem fogok megint bezárva maradni a gyerekekkel, amíg te egyedül elmész szórakozni – mondta Mariana, és letette a kést a salátástál mellé.

Eduardo mozdulatlanul állt querétarói lakása ajtaja előtt.

– Nem fogok szórakozni. Csak boldog új évet kívánok a szüleimnek, és rögtön visszajövök.

– Akkor nincs semmi gond. Veled megyünk.

A nyolcéves Daniel és az ötéves Sofi meghallotta a beszélgetést a nappaliból, és örömükben ugrálni kezdtek. Négy napja gyakorlatilag bezárva voltak otthonukba, és arról álmodoztak, hogy kimennek megnézni a belváros fényeit.

Eduardónak nem tetszett az ötlet.

Az édesanyja, Doña Teresa, sosem bírta Marianát. Amióta fia tíz évvel korábban feleségül vette, azt hajtogatta, hogy „ez a lány csak arra jó, hogy gyerekeket szüljön”. Teresa mindig is azt szerette volna, ha Eduardo Valeriával, a család egy régi barátjával köt ki: elegáns, sokat utazó, egyedülálló, és szerinte „igazi nő”.

– Akkor kezdődnek a vitáid anyámmal – motyogta Eduardo.

– Nem fogok vitatkozni. Köszönünk egymásnak, a gyerekek megkapják az ölelésüket, és elmegyünk a térre.

Végül beleegyezett.

Eduardo szállt ki először, hogy beindítsa az autót. Alighogy leült a volán mögé, megszólalt a telefonja.

Teréz volt az.

„Hol vagy? Valeria itt van. Az anyjával jött, és már egy órája keres téged.”

Eduardo összeszorította a fogát.

– Mit csinál ott Valeria?

–Visszajött Cancunból. Gyönyörűen néz ki. Vár rád.

–Anya, Mariana és a gyerekek velem jönnek.

Csend lett.

– Hogy érted azt, hogy jönnek?

–Mondtam nekik, hogy meglátogatom őket, és Mariana is velem akart jönni. Mondd meg Valeriának, hogy jöjjön holnap.

„Holnap elmegy! Különben sem engem keresett fel. Magadért jött.”

Eduardo az épület felé nézett. Mariana éppen kijött a gyerekekkel, miközben műhógolyókat dobáltak a lakópark dekorációjából megmaradt hógolyókkal.

– Nos, akkor meg kell mondanod neki, hogy menjen el.

– Ne légy nevetséges. Annak a nőnek még mindig vannak érzései irántad.

– Van egy feleségem.

– Ez megoldható.

Eduardo éppen akkor tette le a telefont, amikor Mariana kinyitotta az autó ajtaját.

Nem hallotta a beszélgetést, de férje arckifejezésében valami hidegséget érzett.

Az utazás során Eduardo megpróbálta megváltoztatni a terveit.

– Menjünk, együnk valamit. Már nem akarok a szüleimmel menni.

Marianna ránézett.

– Miért változtattad meg ilyen gyorsan a véleményedet?

-Csak mert.

– Nem. A terv szerint megyünk.

Eduardo végül beadta a derekát.

Amikor megérkeztek Teresa házához, női nevetést hallottak a nappaliból.

Eduardo apja, Don Manuel, egy pohárral a kezében nyitott ajtót.

– Nézd, ki van itt! – kiáltotta boldogan. – Eduardo, a régi barátnőd is itt van.

Mariana érezte, hogy összeszorul a gyomra.

Belépett a szobába.

Valeria Teresa mellett ült, kifogástalanul kisminkelve, elegáns ruhában, és egy pohár bort tartva az ujjai között.

– Szia, Eduardo – mondta egy kicsit túl bensőséges mosollyal.

Senki sem köszöntötte Marianát.

Senki sem hívta meg a gyerekeit, hogy üljenek le.

Teresa úgy nézett a menyére, mintha egy idegen lépett volna be.

– Mariana, gyere a konyhába. Beszélnünk kell veled.

Amint becsukódott az ajtó, Teresa mosolya eltűnt.

–Egyedül vártam a fiamra. Mi a fenét keresel itt?

Mariana lefagyott.

– Azért jöttünk, hogy gratuláljunk.

– Nos, rád és a gyerekeidre itt nem volt szükség. Ez a találkozó nem neked szólt.

Aztán kinyitotta az étellel teli hűtőszekrényt, és kivett egy tányért csirkemaradékokkal.

– Add ezt a gyerekeknek, aztán menj el. Nincs itt elég ételem, hogy az egész családodat etessem.

Mariana a teli hűtőszekrényre nézett, majd a hideg tányérra, végül pedig az anyósára.

És tíz év óta először úgy döntött, hogy nem fogja csendben lenyelni ezt a megaláztatást.

Amit ezután mondott, Teresát szóhoz sem jutottatta… de az igazán hihetetlen dolog még csak ezután jött.

2. RÉSZ

– Tartsd meg a maradékodat, Doña Teresa – mondta Mariana olyan derűvel, amiről maga sem tudta, hogy megvan benne. – Az én gyerekeimnek nem kell megenniük azt, amit nem akartál nekik felszolgálni az asztalnál.

Terézia kinyitotta a szemét.

– Hogy merészeled?

– Ugyanúgy, ahogy te is mersz fogadni egy nőt, aki a férjemet keresi, majd azt mondani, hogy a gyerekeim útban vannak.

Az anyós szárazon felnevetett.

– Nézd csak! Még egy kis jellemet is fejlesztettél.

Aztán elkezdődött a legrosszabb.

–Láttad magad mostanában? Eduardo egész nap dolgozik, amíg te otthon vagy. Nézd csak Valeriát: neki vállalkozása van, sportol, utazik, csinosan öltözködik. Ez egy olyan nő, aki inspirál egy férfit.

Mariana érezte az ütést.

Évekig szüneteltette az életét a családja miatt. Nagyon fiatalon férjhez ment. Röviddel ezután megszületett Daniel. Amikor már azon kezdett gondolkodni, hogy műszaki pályát tanuljon, teherbe esett Sofival. A második szülés bonyolult volt, és a felépülés hónapokig tartott.

Az irónia az volt, hogy Eduardo volt az, aki mindig is ragaszkodott hozzá:

„Miért fogsz dolgozni? El tudok tartani minket.”

Először úgy hangzott, mint a szerelem.

Az évek során lánccá vált.

– Eduardo sosem akarta, hogy dolgozzak – felelte Mariana.

– Persze. Most kiderült, hogy minden a fiam hibája.

Terézia közeledett.