„A vevő átvilágítási csapata feltárta az eltérést a kajmán-szigeteki számlákban” – mondta Vance monoton, fakó hangon. „Tiszta mérleget kérnek, mielőtt aláírják a felvásárlási papírokat. Magyarázatot kérnek a hiányzó pénzeszközökre.”
„Szóval úgy döntöttél, hogy becsapsz. Megint” – mondtam, miközben a mély, megdöbbentő árulásuk ismétlődése elöntött. Tíz évvel ezelőtt néhány millióért tönkretették a hírnevemet. Ma este negyedmilliárdért próbáltak szövetségi börtönbe küldeni.
„Ez egy tiszta történet” – jelentette ki Arthur minden szégyenkezés nélkül. „Egy elégedetlen volt alkalmazott voltál, mélyen gyökerező haraggal. Megtartottad a hátsó ajtón keresztüli hozzáférést a régi szerverekhez. A saját bizalmadat használtad fel arra, hogy bosszúból összegyűjtsd a pénzt. Ez tökéletesen logikus.”
„És a bizonyíték?” – kérdeztem.
„Julian már beírta a szervernaplókat a régi IP-címeitekkel” – ismerte be Arthur szabadon, arrogánsan abban a hitben, hogy csapdába estem. „Mr. Vance megfogalmazott egy teljes, jogilag kötelező érvényű vallomást. Ön aláírja a papírt, beismeri a bűnösségét. Ma este átadjuk a vevőnek, hogy tisztázzuk az ellenőrzést. Holnap Mr. Vance „hivatalosan” benyújtja az Igazságügyi Minisztériumnak.”
– Húsz év börtönbe kerülök – mondtam, és a férfira meredtem, aki segített létrehozni engem.
– Egy minimális biztonságú, fehérgalléros intézménybe kerülsz – javította ki Arthur, legyintve a kezét. – Felbérelem az ország legjobb védelmi csapatát. Öt, talán hat évet fogsz letölteni. Amikor kiszabadulsz, teljesen helyreáll a bizalmad, és személyesen befizetek tízmillió dollárt egy svájci számlára a fáradozásodért. Soha többé nem kell dolgoznod az életben.
„Azt akarod, hogy eladjak neked egy évtizednyi szabadságot tízmillió dollárért?” – kérdeztem halkan.
– Semmi másod nincs, Elena – visszhangzott hirtelen Beatrice hangja az árnyékból. Nem is vettem észre, hogy a szalon ajtaján keresztül beosont a szobába. Kilépett a fénybe, egy kristálypohár gint a kezében tartva. – Egy nyomorúságos kis lakásban élsz. Nincs férjed, nincsenek gyerekeid, nincs karriered. Az életed értelmetlen. Tedd ezt az egy hasznos dolgot a családodért, amely mindent megadott neked.
Ránéztem a hármukra. Az apám, a zsarnok. A bátyám, a gyáva. A mostohaanyám, a parazita. Kétségbeesett várakozás és mély jogosultságérzet keverékével bámultak rám. Komolyan azt hitték, hogy csak lehajtom a fejem, felveszem a tollat, és a vágóhídra vonulok, hogy megvédjem a luxusautóikat és a country club tagságukat.
Kinyújtottam a kezem, és felvettem a nehéz, aranyozott Montblanc tollat, ami a dokumentumokon pihent.
Julian hatalmas, megkönnyebbült sóhajt hallatott, vállai megroggyantak. Arthur megengedett magának egy apró, győzedelmes mosolyt.
Levettem a toll kupakját. Lenéztem az aláírási sorra, éreztem a papír sima, drága textúráját.
– Csak egy probléma van a történeteddel, Arthur – mondtam alig suttogó hangon.
– Nincs időnk a teátrális mutatványaidra, Elena. Csak írd alá – morogta Arthur, és a nagyapaórára nézett. Este 9:45 volt.
Elejtettem a tollat. Hangosan koppant a mahagóni fán, legurult az asztal széléről, és a padlóra zuhant.
– A probléma – folytattam, felemelve az állam, és apám szemébe nézve – az, hogy Julian egy hanyag, ügyetlen tolvaj. És a szervernaplói szemét.
Julian megmerevedett, arca ismét elsápadt. – Miről beszélsz?
– Tényleg azt hitted, hogy egy évtizednyi száműzetés meghülyített? – kérdeztem, miközben elléptem az asztaltól, és a szoba közepe felé indultam. – Törvényszéki auditor vagyok, Julian. Ezzel keresem a kenyerem. És amikor múlt héten megkaptam ezt a meghívást, nem csak egy ruhát választottam. Mélyrehatóan átnéztem a Sterling Global nyilvános iratait.
– A nyilvános iratokból nem lehet látni a Cayman-szigeteki számlákat – gúnyolódott Julian pánikszerűen.
– Nem, nem tudom – egyeztem bele simán. – De látom a pénz átutalásához használt shell LLC-k metaadatait. És mivel én vagyok a nagymamám vagyonkezelői alapja törvényes, elsődleges kedvezményezettje, éltem a törvényes jogommal, hogy a vagyonkezelői alapot kezelő svájci banktól kérjem a teljes, szerkesztetlen auditot a vagyonkezelői alap tevékenységéről. Három nappal ezelőtt adták át nekem.
Arthur arca a nedves cement színére változott. Fenyegető lépést tett felém. – Hazudsz.
„Van egy kilencven oldalas PDF-fájlom egy biztonságos, titkosított manhattani szerveren” – mondtam, miközben az adrenalin végre elkezdett zúgni az ereimben. „Részletesen tartalmazza az összes csalárd banki átutalást. Pontosan tartalmazza az IP-címeket ebben a házban, amely engedélyezte őket. Részletesen tartalmazza az offshore szerencsejáték-szindikátusokat, ahol Julian elvesztett negyvenmilliót, és a genfi magán műkereskedőket, ahol Beatrice további harmincmilliót rejtett el.”
Beatrice elejtette a gin poharát. Az a keményfa padlónak csapódott, és drága alkohol fröccsent a perzsa szőnyegre.
– Maga… maga hozzáfért a privát fiókjaimhoz? – zihálta Beatrice, és a torkához kapott.
– Beléptem egy bűntett helyszínére – javítottam ki hidegen.
– Blöfföl – mondta Mr. Vance, felállva bőrfoteljéből, benyúlva olcsó zakójába, keze fenyegetően nyugodott valamin, ami egy válltok dudorának tűnt. – Írasd alá a papírt, Arthur. Lejárt az időnk.
Arthur előrelendült, hatalmas kezei a torkomhoz nyúltak. „Itt helyben eltöröm a nyakad, te hálátlan…”
Mielőtt a kezei a légcsövem köré fonódhattak volna, a kezem a ruhám zsebébe csúszott. A hüvelykujjam megtalálta a magammal hozott távirányító apró, tapintható gombját.
Megnyomtam
A Sterling-kúria azonnal teljes, koromsötét sötétségbe borult.
3. fejezet: Árnyékok és részvényesek
A hirtelen, teljes fényhiány fizikailag is megrendítő volt. A könyvtár nehéz bársonyfüggönyei szorosan voltak elhúzva, elzárva a kinti viharból áradó holdfényt.
