A kapitány megállt a turistaosztályú ülésem mellett, és tisztelgett. „Tábornok asszony.” Egy pillanat alatt elhalt a nevetés, apám vigyora eltűnt, és a család, amely egész délelőtt gúnyolt, végre rájött, hogy soha nem tudták, ki vagyok. De az igazi titok nem a rangom volt.

Odakint a kifutópálya fényei szépen fehér vonalakban húzódtak az alkonyatba. A repülőgépek lassan suhantak a horizonton. Valahol a terminál ablakain túl a város tovább haladt, nem törődve azzal, hogy ki becsülte alá kit egyszer.

Rendben volt.

Azok az emberek, akik számítottak, most már pontosan tudták, hogy ki vagyok.