Összeráncoltam a homlokomat.

„Mit jelent ez?”

„Hárman vannak vele.”

“Család?”

„Nem hiszem.”

„Akkor ki?”

„Az egyikük ügyvéd.”

Összeszorult a gyomrom.

„Miért van ügyvédje?”

“Nem tudom.”

– És a másik kettő?

„Hallottam, hogy az egyikük azt mondta: Halston Capital.”

A név jelentett valamit.

Egy másodpercbe telt.

Aztán eszembe jutott.

Halston Capital.

Magánbefektetés.

Felvásárlások.

Ingatlan.

Logisztika.

Technológia.

Olyan cégek voltak, amilyenekről az üzleti magazinokban olvasni lehetett, amikor reggeli előtt egész cégeket vásároltak fel.

„Mi köze hozzá a Halston Capitalnak?”

“Nem tudom.”

Felálltam.

– Hol van Gavin?

„Az első konferencián.”

„Vele?”

“Igen.”

“Meddig?”

„Majdnem tíz perc.”

Nina még jobban lehalkította a hangját.

– És Chris?

“Mi?”

„Még soha nem láttam Gavint ennyire ijedtnek.”

Huszonöt perccel később visszaálltam az ügynökség parkolójába.

Azt mondtam magamnak, hogy csak a holmijaimat fogom összeszedni.

Íróasztalos fotók.

Egy jegyzetfüzet.

A fejhallgató, amit Lucy vett nekem apák napjára.

Talán az a nevetséges kávésbögre, amit Sophie festett hatéves korában.

Ez volt minden.

Semmi kedvem nem volt könyörögni a munkámért.

Amikor átsétáltam a recepción, minden fej felém fordult.

Akik korábban kerülték a szemkontaktust, most nyíltan figyeltek engem.

Nina felállt.

„Ott van bent.”

Az üvegezett tárgyalóterem felé néztem.

A 18-as útról járó nő az asztal mellett állt.

Teljesen másképp nézett ki.

Ezüstszínű haját gondosan fésülte.

A kórházi takaró eltűnt.

Egyenes volt a testtartása.

Ellenőrzött.

Mellette két öltönyös férfi és egy nő ült egy bőrmappával a kezében.

Gavin velük szemben állt.

Sápadtnak tűnt.

Aztán a nő meglátott engem.

Az arca megváltozott.

Azonnal az ajtó felé indult.

Amikor kinyílt, átment az irodán, és egyenesen hozzám jött.

– Kristóf?

“Igen.”

Mindkét kezem után nyúlt.

„Visszajöttél.”

– Hallottam, hogy kérdezősködsz utánam.

Megtelt a szeme.

„Nem tudtam a vezetéknevedet.”

„Bennett.”

„Christopher Bennett.”

Lassan ismételte meg, mintha emlékezni akarna rá.

„Hogy érzed magad?” – kérdeztem.

“Jobb.”

“Jó.”

„Az életemet neked köszönhetem.”

Megráztam a fejem.

“Nem.”

„Megálltál.”

„A legtöbb ember is így tenne.”

Körülnézett az irodában.

Aztán vissza rám.

„Nem, nem tennék.”

Azonnal tudtam, mire gondol.

Autók haladtak el.

Több mint egy.

Megszorította a kezeimet.

„Addig maradtál, amíg meg nem érkezett a mentő.”

„Bárkinek kellene.”

„Ébren tartottál.”

„Most beszéltem.”

– Meséltél nekem a lányaidról.

Halványan elmosolyodtam.

„Folyton kérdezősködtél.”

„Mert féltem, hogy ha abbahagyom a beszédet…”

Hagyta, hogy a mondat eltűnjön.

Aztán vett egy mély lélegzetet.

„Mi történt miután elmentem?”

Gavinre pillantottam.

Úgy nézett ki, mint aki azért imádkozik, hogy hazudjak.

“Semmi.”

A nő engem tanulmányozott.

„Krisztofer.”

„Semmi baj.”

„Nem, nem az.”

Gavin hirtelen előrelépett.

„Mrs. Halston, azt hiszem, ezt talán jobb lenne négyszemközt megbeszélni.”

Halston asszony.

A név megütött.

A nőre meredtem.

Aztán a logóra az egyik mappán.

HALSTON FŐVÁROS.

A tekintetem visszatért rá.

– Maga Eleanor Halston?

Mosolygott.

„Tudod a nevet.”

Mindenki ismerte a nevet.

Eleanor Halston közel negyven évvel korábban alapította a Halston Industrial-t a férjével.

Miután meghalt, befektetési birodalommá alakította a céget.

Magazinok címlapján jelent meg.

Egyetemeken beszélt.

Milliárdos vállalatokban volt részesedése.

Egyszerűen sosem kötöttem össze azt a nőt azzal a személlyel, aki a 18-as út mellett, a kavicson feküdt.

„Nem ismertelek fel.”

“Jó.”

Pislogtam.

“Jó?”

„Ez azt jelenti, hogy amit tettél, azt nem befolyásolta az, aki én vagyok.”

Gavin felé fordult.

„Most pedig mondd el, miért visz nála egy dobozt.”

Lenéztem.

Nem vettem észre, hogy Nina az asztalom mellé tett egyet.

Gavin megköszörülte a torkát.

„Mrs. Halston, ahogy már említettem, ma reggel üzleti incidens történt.”

„Milyen incidens?”

„Christopher kihagyott egy kritikus előadást.”

„Mert segített nekem.”

„Igen, de…”

“De?”

Gavin állkapcsa megfeszült.

„Elvesztettünk egy fontos ügyfelet.”

Eleanor felém nézett.

“És?”

Nem szóltam semmit.

Visszafordult Gavinhez.

“És?”

Gavin végre kimondta.

„Én szüntettem meg a munkaviszonyát.”

Eleanor rámeredt.

Az egész iroda elcsendesedett.

„Te kirúgtad.”

„Ez egy vezetői döntés volt.”

„Azért, mert megálltam, amikor összeestem.”

„Szakmai felelősség elhanyagolásáért.”

Eleanor arca megkeményedett.

„Elhagyás.”

Gavin felemelte a kezét.

„Mrs. Halston, megértem, hogy ez mennyire érzelmes lehet az Ön szemszögéből, de a vállalatok nem működhetnek, ha az alkalmazottak úgy döntenek, hogy a személyes impulzusok fontosabbak az ügyfélkötelezettségeknél.”

Láttam, ahogy Eleanor tekintete megváltozik.

Szinte megfagytak.

„Személyes késztetés?”

„Nem erre gondoltam.”

„Személyes impulzusnak nevezted azt, hogy megakadályozod valaki kiakadását.

Gavin nyelt egyet.

„Operatív szempontból beszélek.”

„Akkor beszéljünk a működésről.”

Az egyik ügyvéd azonnal kinyitott egy mappát.

Gavin zavartnak tűnt.

Eleanor felé intett.

„Hat hónapja tárgyal a Halston Capitallal.”

Gavinre néztem.

Megdermedt.

Tárgyalás közben?

Az irodában senki sem tudott erről semmit.

Eleonóra folytatta.

„A cégem átvilágítást végzett a Mercer & Fielddel kapcsolatban egy lehetséges felvásárlás céljából.”

Mormogás futott végig az irodán.

Gavin körülnézett, zavarban volt, hogy a titok kiderült.

Eleonóra folytatta.

„Az előzetes érték tizennyolcmillió dollár volt.”

Kiszáradt a szám.

Tizennyolcmillió.

Gavin közelebb lépett.

„Halston asszony, ez a folyamat bizalmas.”

„Az volt.”

Volt.

Egy szó.

Ennyi volt az egész.

Gavin is hallotta.

„Hogy érted ezt?”

Eleanor az ügyvéd felé biccentett.

Becsukta a mappát.

„A Halston Capital azonnali hatállyal befejezi a felvásárlási tárgyalásokat.”

Gavin arca kiürült.

„Nem mondhatod komolyan.”

„Az vagyok.”

„Emiatt?”

“Nem.”

Egyenesen ránézett.

„Mert nem fektetek be olyan vállalatokba, amelyeket olyan emberek vezetnek, akik nem tudnak különbséget tenni a sürgősség és az emberségesség között.”