Valami a hangjában megváltoztatta a hangulatot.

Megfordult.

“Mi?”

Odalépett, és átnyújtotta neki a képernyőt.

Elkomorult az arca.

„Mi történt?” – kérdeztem.

Dániel óvatosan válaszolt.

„Valaki bizalmas Halston-felvásárlási dokumentumokhoz jutott hozzá.”

Gavin szeme elkerekedett.

Az ügyvéd egyenesen ránézett.

„És a bejutás ebből az épületből történt.”

A szobában mindenki Gavin felé fordult.

De Gavin nem Eleanorra nézett.

Engem nézett.

És abban a pillanatban valami sokkal rosszabbat láttam a szemében, mint a félelem.

Elismerés.

Aztán suttogott négy szót.

„Christopher, nézd meg a laptopodat!”

4. RÉSZ – VALAKI FELHASZNÁLTA A NEVEM

A laptopom még mindig pontosan ott volt, ahol aznap reggel hagytam.

Zárt.

Töltőjéhez csatlakoztatva.

Egy bekeretezett fénykép állt mellette a lányaimról, mindkét lány vigyorogva nézett a tengerpartról tavaly nyáron, miközben olvadó fagylalttölcséreket tartottak a kezükben.

Egy pillanatra az arcuk látványa fájdalmasan valóságossá tette az egész helyzetet.

Aggódtam, hogy elveszítem a fizetésemet.

Most az ügyvédek ellopott céges aktákról beszéltek.

Daniel mellettem állt, miközben egy Halston kiberbiztonsági szakértő távolról csatlakozott.

– Még ne nyúlj a billentyűzethez – mondta.

„Nincs még.”

“Használta már valaki más is ezt a készüléket?”

„Ez céges berendezés. Az informatikai részlegnek rendszergazdai hozzáférése van.”

Gavin közeledett.

„Ez nevetséges. Christophernek semmi köze bizalmas dokumentumokhoz.”

Eleanor az üvegfal közelében állt.

„Remélem is, hogy nem.”

A szakember megkért, hogy nyissam ki a laptopot.

Megtettem.

Megjelent az asztali számítógépem.

Aztán Daniel egy irattartóra mutatott.

Ez volt rácímkézve:

HALSTON_ESEDÉKES_SZOROSSÁG_VÉGSŐ

Összeszorult a gyomrom.

„Még soha nem láttam ilyet.”

Gavin rám meredt.

„Chris…”

„Még sosem láttam azt a mappát.”

Daniel hangja továbbra is fegyelmezett maradt.

„Ne nyisd ki.”

A kiberbiztonsági szakember távolról kezdte el vizsgálni a naplókat.

Percek teltek el.

Senki sem szólt semmit.

Aztán azt mondta: „A fájlokat tegnap 23:42-kor másolták erre a gépre.”

Összeráncoltam a homlokomat.

„Tegnap itt voltam.”

Gavin felém fordult.

„Éjfélig maradtál.”

„Igen, a Whitcombe fedélzetén dolgozom.”

Dániel megkérdezte: „Egyedül voltál?”

Próbáltam emlékezni.

A takarítóbrigád úgy tíz óra körül távozott.

Nina hatkor ment el.

A kreatív csapat nagy része nyolc előtt eltűnt.

De valaki más is járt ott.

Gavinre néztem.

„Az voltál.”

Az arckifejezése megváltozott.

„Tizenegykor indultam.”

“Nem.”

Az emlékezet kiélesedett.

„Tíz óra harminc után jöttél be az irodámba.”

Gavin megrázta a fejét.

„Nem, Chris.”

„Azt kérdezted, hogy már majdnem kész vagyok-e.”

„Tévedsz.”

Mereven bámultam rá.

„A szürke kabátodat viselted. Azt mondtad, a feleséged dühös volt, mert megint lemaradtál a vacsoráról.”

Gavin állkapcsa megfeszült.

Daniel a kiberbiztonsági szakértőre nézett.

„Azonosítani tudja a felhasználói adatokat?”

Szünet.

Majd:

„Az átutalást Christopher Bennett profilja alatt kezdeményezték.”

Összeszorult a mellkasom.

Gavin élesen kifújta a levegőt.

„Tessék. Ez a válasz.”

Felé fordultam.

„Azt hiszed, én tettem ezt?”

„Nem tudom, mit gondoljak.”

– Azt mondtad, hogy semmi közöm hozzá.

„Ez még azelőtt volt…”

„Mielőtt felfedezted, hogy valaki felhasználta a bejelentkezési adataimat?”

Eleonóra felemelte a kezét.

“Elég.”

A szoba elcsendesedett.

Daniel kissé leguggolt az asztalom mellé.

„Christopher, zárolod a számítógépedet, amikor elmész?”

“Általában.”

“Általában?”

„Tizenegy óra negyven körül lementem kávézni.”

“Meddig?”

„Öt perc.”

A kiberbiztonsági szakértő közbeszólt.

„Ez illik az átigazolási időszakhoz.”

Gavin keresztbe fonta a karját.

„Nos, tessék.”

Ránéztem.

Valami zavart a magabiztosságában.

Nem félelem.

Nem zavarodottság.

Bizonyosság.

– Tudtad, hogy elmentem kávézni.

Megmerevedett az arca.

“Mi?”

„Panaszkodott is emiatt.”

„Mindenre panaszkodom.”

„Azt mondtad, hogy »Ha lemész a földszintre, hozz nekem egyet.«”

Gavin idegesen nevetett.

„Ez abszurd.”

Daniel a monitor felé hajolt.

“Várjon.”

A szakember talált valamit.

„A fájlátvitel egy külső tárolóeszközről történt.”

„Penge meghajtó?” – ​​kérdezte Daniel.

“Igen.”

„Be tudjuk azonosítani?”

„Sorozatszám, igen.”

Gavin hátralépett.

Szinte észrevétlenül.

De láttam.

Eleanor is így tett.

Dániel is észrevette.

„Mercer úr.”

Gavin megdermedt.

„Vannak külső meghajtóid?”

„Ahogy mindenki más is ebben az épületben.”

Dániel bólintott.

“Biztosan.”

Aztán az informatikai vezetőre pillantott.

„Meg tudná nézni Mr. Mercer irodáját?”

Gavin hangja felemelkedett.

„Nem kutathatja át az irodámat.”

Eleonóra ránézett.

„A Halston továbbra is aktív átvilágítási jogkörrel rendelkezik az Ön által aláírt felvásárlási megállapodás értelmében.”

„Ez nem jogosít fel arra, hogy…”

Az irodája ajtaja kinyílt mögöttünk.

Az informatikai menedzser egy kis fekete pendrive-ot cipelve lépett elő.

Gavin arca megváltozott.

„Még sosem láttam ilyet.”

Az informatikai vezető feszengve nézett körül.

„Csatlakoztatva volt az asztali számítógépedhez.”

Gavin bámult.

„Az nem az enyém.”

Dániel óvatosan vette át.

„Talán mégsem.”

Húsz percen belül megegyeztek a sorozatszámok.

A meghajtót, amivel Halston bizalmas fájljait mentettem a laptopomra, Gavin számítógépéhez csatlakoztatva találtam.

Gavin kiabálni kezdett.

Valaki elültette.

Valaki fel akarta csinálni vele.

Megcsináltam.

Halston megcsinálta.

Az informatikai vezető megcsinálta.

Mire megvádolta a gondnokot, már senki sem hitt el mindent, amit mondott.

Eleanor mindenkit megkért, hogy Gavin, Daniel és én kivételével hagyjuk el az irodát.

Aztán becsukta az ajtót.

„Miért?” – kérdezte.

Gavin megtörtnek tűnt.

Nehézkesen ült a székében.

„Én nem loptam semmit.”

Daniel letette a meghajtót az asztalra.

„Akkor magyarázd el ezt.”

Gavin eltakarta az arcát.

Tíz hosszú másodpercig hallgatott.

Aztán suttogta: „Mező.”

Összeráncoltam a homlokomat.

“Mi?”

„A társam.”

Az ügynökséget eredetileg Mercer & Fieldnek hívták.

De Fielddel még sosem találkoztam.

A legtöbb alkalmazott nem.