Egy pillanatig csak nézett rá.

Aztán hosszan és remegően kifújta a levegőt, és becsukta a szemét. – Maya.

– Minden markerem stabil – mondta most már halkabban. – A szívműködés normális. A vérnyomás kontrollált. A kiváló szót használta, amit szerintem az orvosok csak akkor használnak, ha meggondolatlanok.

Taylor közelebb lépett, és mindkét kezét a lány arcának két oldalára tette. Szeme csillogott. „Biztos vagy benne?”

„Biztos vagyok benne.”

Megcsókolta a homlokát, majd a száját, és olyan szorosan húzta magához, hogy a lány úgy érezte, a megkönnyebbülés mélysége átjárja a testét, mint a megtört eső.

Amikor végre elengedte annyira, hogy ránézhessen, azt mondta: „Megcsináltad.”

Maya megrázta a fejét, és könnyek között elmosolyodott. „Megtettük.”

Bólintott. „Megtettük.”

Később, miután még egyszer megnézték Grace-t, lekapcsolták a konyhai villanyt, és lefeküdtek a csendes, hétköznapi, őszintévé vált élet békéjében, Taylor még néhány percig ébren feküdt, és nézte, ahogy a város halvány mintákat vet a mennyezetre.

Arra a férfira gondolt, aki valaha volt – arra, aki a tetőtéri lakás ablakában ült whiskyvel a kezében, és a megszerzett tudást vitalitásnak, a teljesítményt pedig hatalomnak hitte. Az a férfi, aki azt hitte, hogy az intimitás alku tárgya, hogy a csodálat ugyanaz, mint a szerelem, hogy az életben minden kihívás azért létezik, hogy legyőzzük vagy pénzzé tegyük. Fogadást kötött, mert elég arrogáns volt ahhoz, hogy az emberi életet terepnek tekintse.

Elvesztette azt a fogadást.

Elvesztette a jogát ahhoz, hogy azt higgye, a győzelem egyet jelent az uralkodással. Elvesztette azt az önmagát, amely képes volt megállni egy pénzzel teli szobában anélkül, hogy érezte volna alatta az ürességet. Elvesztette azt az illúziót, hogy a kontroll az intelligencia legmagasabb formája.

Cserébe Mayát kapta. Abban a kiváltságban részesült, hogy valaki ismerte, aki korán átlátott rajta, és csak akkor maradt ott, amikor megtanulta abbahagyni a hazudozást. Kapott egy lányt, akinek álmos keze reggelente az arcához nyúlt, mintha definíció szerint otthon lenne. Olyan munkát kapott, ami már nem csak azért létezett, hogy kitágítsa a saját sziluettjét. Olyan életet kapott, amelyet nem hódítással, hanem helyreállítással mértek.

Mellette, a sötét melegében, Maya álmában közelebb húzódott, és egyik kezét a mellkasára tette, pontosan arra a helyre, ami egykor különböző okokból mindkettőjüket megrémítette.

Taylor a kezébe fogta a lány kezét, és lehunyta a szemét.

Elfogadta a kihívást, azt gondolva, hogy a házasságot a világ legkönnyebb dolga lenne hat hónapig színlelni.

Ehelyett ez lett az első dolog az életében, amit érdemes volt megtanulnia igazán csinálni.